Az SR volt a Simson első kismotorja, egy szép kései példánnyal robogtunk.

A második világháború után a szovjetek, jóvátétel címén rengeteg gépet és szerszámot elvittek Suhlból is, a maradékból a kelet-német mérnökök mégis megkonstruálták és meg is építették a keleti blokk egyik legjobb motorját, a 250-es négyütemű, kardánhajtású AWO 425-öst, azaz a „nagy Simsont”. Aztán az NDK-s vezetés elrendelte egy olcsó és egyszerű moped kifejlesztését, az AWO-k gyártását pedig 1961-ben leállították, az MZ-k javára.

A szakembereknek már volt motorkerékpáros és bicikligyártási tapasztalatuk is, így e kettőből 1955-ben összehozták a Simson SR1-est, amivel elindult az NDK tömeges motorizációja. A 48 köbcentis kétütemű motor 1,5 LE-s lett, a váz, az ülés és a 26 colos kerekek kerékpárra emlékeztettek, de az SR1 elöl-hátul rugózott és komoly dobfékekkel lassított. Moped volt, pedállal kellett indítani, és szükségből haza is lehetett bringázni vele. 152 000 kelt el belőle, de már az 1957-es Lipcsei Tavaszi Vásáron bemutatták a továbbfejlesztett SR2-t.

A Simson már nem gyártott babakocsikat és kerékpárokat, teljes kapacitását a kismotorokra fordította. Az SR2 csak alig különbözött ősétől: 23 colosra csökkentették a kerékméretet, erősebb és szélesebb sárvédőket szereltek rá, a csomagtartó alá pedig zárható szerszámost. Csökkent az ülésmagasság, a tankot 4,5-ről 6 l-esre növelték, a porlasztót mutatós, polírozott alufedállel takarták el, és megjelent az elektromos kürt is (a csengőt is meghagyták a pedálos üzemre).

A motort, a kétfokozatú markolatváltót, a rugózást és a fékeket változatlanul hagyták. Két évig tartott a karrierje, utána – leginkább a nyugati eladhatóságot szem előtt tartva – továbbfejlesztették. Az 1959-ben debütált SR2E teljesítményét, a sűrítés megemelésével és nagyobb főfúvókával 1,8 LE-re emelték, és 45-ről 60 mm-e nyújtották az elő rugóutat. Különféle kiegészítőket, lábvédőt, tank- és oldaltáskát, gyerekülést és nyeregvédő huzatot is lehetett venni hozzá. Érdekesség: a kétütemű motort a Rheinmetall írógépgyára gyártotta Sömmerdában, innen az SR elnevezés; Simson-Rheinmetall. A 60-as évek elejére a jól megkonstruált, robusztus motorocskán átgázolt a fejlődés, a Simson pedig a hivatalosan SR4-1 gyári jelű Spatz (Veréb) nevű modellel haladt a korral.