A Ford F-1 messze túlnőtt a korszak konkurenciáján.
A Ford F-1 története
A második világháború után az amerikai márkák gyorsan visszaálltak a teljes civil termelésre, a piacnak főleg könnyű teherautók kellettek, a Ford F sora a fél tonna teherbírású F-1-estől a háromtonnás F-8-asig nyúlt. A nagy detroiti trió (General Motors, Chrysler, Ford) másik két tagja is kirukkolt több újdonsággal, a GM a Chevrolet Advance-szal, a Chrysler pedig a Dodge B-vel, mindkettő háború előtti műszaki alapokon érkezett.
A Ford azonban merészet lépett, és 1947-ben bemutatta a megjelenésében kevés újdonságot mutató, de szerkezetében friss F-1-est, alapjaiban új és a korábbiaknál sokkal merevebb alvázzal. Elöl-hátul hosszirányú laprugók támasztották meg a merevtengelyeket, de a régi, karos lengéscsillapítókat új teleszkópokra cserélték. A rugózó elemekre ültetett fülke magasabb és szélesebb is lett elődjénél, nagyobb ajtókkal, és a szélvédőről is eltűnt az osztás.
A háromszemélyes ülés kényelmesebb lett mint a korábbi és már tologatni is lehetett, a műszerezettség szintje pedig elérte az átlagos Ford személyautókét. Azért is kapta az F-1-es a „Million-Dollar Cab” (egymillió dolláros fülke) becenevet, mert pontosan annyit költöttek a kifejlesztésére. A hajtáslánc nem sokat fejlődött, az első sorozatok ugyanazt a 3,7 l-es Flathead (oldaltszelepelt) soros hathengerest kapták, ami már 1941-től vitte a személyautókat, de itt a kompresszió megemelésével 90-ről 95 LE-re nőtt a teljesítménye.
