A Kapitän az Opel, második világháború előtti utolsó, majd háború utáni első modellje is volt.
Az első Kapitän az Opel Super 6 utódjaként jelent meg 1938-ban, a márkát 1929 óta birtokló General Motors hatására erősen amerikai vonalakkal, önhordó karosszériával, 2,5 l-es 55 LE-s soros hathengeressel, háromfokozatú kézi váltóval és elöl független, (Dubonnet rendszerű), hátul merevtengelyes, laprugós futóművel; négy dobfékkel. 1948-ban lényegében változatlanul indult el újra a gyártása, kevesebb krómmal, az extravagáns hatszög-fényszórók helyett egyszerű kör alakúakkal és átdolgozott futóművel. Detroitból, amerikai mintára gyors és folyamatos formai változásokat diktáltak, miközben a műszaki felépítés csak lassan frissült.
A következő generációt (1951–1953) is átszabták: még kevesebb lett rajta a króm, a kompressziót pedig 6,0:1-ről 6,25:1-re emelték, amitől 58 LE-s lett. Sokan kritizálták a túlságosan lágy felfüggesztést, ezért a rüsselsheimi mérnökök feszesebbre hangolták. Az 50-es évek elején az alapmodellekért 9500 márkát kértek (egy Ponton Mercedes ekkoriban 12 500-ba került) de a háborúból lábadozó Németországban így is csak kevesen engedhették meg maguknak. 1964-ig, az új Admiral megjelenéséig a Kapitän volt az Opel flottavezére, alatta az Olympia Rekord állt.
1953-ban nagyot változattak a karosszérián és eltűntették az úgynevezett portálajtókat (ez az a kialakítás, amikor az elsők előre, a hátsók hátrafelé nyílnak). A nagyobb oktánszámú benzinek megjelenésével megint tekertek egyet a kompresszión, 7,0:1 lett, amitől a teljesítmény előbb 68, majd 1955-ben 71, egy évvel később pedig 75 LE-re emelkedett. Ez a sorozat 1958-ig futott, de a Kapitän még négy kiadást (P1, P2, A és B) megért és csak 1970-ben futott ki végleg.
