A 308-as Ferrari igazi „poszterautó”.
A Ferrari 308 GTB története
A Dino a Ferrari almárkája volt, a 308-as sorozat a V6-os 206/246 GT-t váltotta le 1975-ben. Már 1973-ban elkészült mindkettő közeli rokona, a Dino 308 GT4, aminek 2+2 üléses karosszériáját a Bertone szállította és 3,0 l-es V8-as vitte.
A 308 GTB-t (Gran Turismo Berlinetta) már a Pininfarina briliáns formamestere, Leonardo Fioravanti rajzolta, az ékforma bukólámpás felépítményt térhálós acélvázra ültették, a V8-ast az ülések mögé építették be keresztben. A GT4-ben bevezetett Tipo F106AB jelű, DOHC-vezérlésű, szárazkarteres kenésű, porlasztós motor rengeteg későbbi típust is hajtott, európai kivitelben 255 LE-vel, amerikaiban 240-nel (és hagyományos nedves karteres felépítéssel).
Már az első 308-asokat is négy rásegítős tárcsafék állította meg, kormányszervót egyik változathoz sem adtak, felárért sem. 1975-ben a Párizsi Autószalonon mutatták meg először, drága volt, de olcsóbb, mint a többi Ferrari. A karosszériát a Carrozzeria Scaglione gyártotta 1977-ig üvegszállal erősített műanyagból; csak a targatetős GTS (Gran Turismo Scoperta) megjelenésével (ez volt Magnum kocsija, évadfüggően mindhárom verziót, a GTS-t, GTSi-t és a négyszelepest is használták) tértek át az acélra mindkét kivitelnél.
A GTS nedves karteres motort kapott, de az európai GTB-k 1981-ig szárazkarteresek maradtak. 1981-ben bevezették a Bosch K-Jetronic befecskendezést és Marelli elektronikus gyújtást (GTBi és GTSi), a teljesítmény 217 LE-re csökkent. 1982-ben megjelent a Quattrovalvole (hengerenként négy szeleppel), amivel sikerült valamennyit visszaállítani a kezdeti teljesítményből, ez a motor már 240 lovas volt.
