A szegedi gyűjtő, Laudisz József klasszikus autókból álló gyűjteményét vettük szemügyre.
Mennyi autója van?
80 körül volt a legtöbb, mostanra már nincs ennyi, sokat eladtam, próbáltam a kedvenceimre fókuszálni, de még így is 40 járműről beszélek.
Van egyenlőbb az egyenlőknél, azaz melyik áll a szívéhez legközelebb?
Persze, hogy van, de nincs olyan autóm! Ferrarim volt több, most is áll 308-as és 400-as a garázsban, de a Dino 246 az álmom, amit Tony Curtis is hajtott. Amikor vehettem volna, nem tettem, azóta is bánom, mostanra pedig elszálltak az árak… Pedig annak a formának párja nincs. Csodálatos gép! Talán még rám mosolyog egyszer a szerencse, mindig bízni kell, hinni, egész életemben így tettem.
Korai vagy késői fertőzés a veterán? Lehet ebbe a hobbiba, szenvedélybe egyáltalán későn belecsöppenni?
Nem tudom. Nekem biztos, hogy korai, gyerekkorból hozom az autók szeretetét, de nem kimondottan a régi gépekről, a veteránokról beszélek. Édesapám fuvarozott, sokszor vitt magával a teherautóval, sokfelé jártunk és nagyon élveztem. Természetesen megvannak a kisautós, a „mecsbokszos” emlékek is, akkoriban nem úgy volt, hogy bármihez hozzá lehetett jutni, mint ma, pláne online felületeken. Imádtuk az autós kártyát, a Lola T vitt mindent, ugye (nevet).
A bátyámmal is jártam fel Budapestre, ő sokszor csapott le árveréses autókra, köztük nyugatikra, például a Merkurnál és ezekkel üzletelt; jártuk a régi piacokat, a Dobi István útit, vagy Budaörsön, Kecskeméten, Szegeden, aztán bekerültem ebbe a közegbe. 1984-ben lett jogosítványom, mindig keményen dolgoztam, így korán lett saját autóm, végig jártam a hazai ranglétrát, kezdve a Zsigulival, de hamar nyugatira váltottam. Emlékszem, 20 évesen állólámpás Mercedes 200D volt az első 1987-ben, kis csavarral.
Akkor a dízel számított favoritnak, de azokat jellemzően mind lestrapálták, így az előző szegedi tulajdonos ügyeskedett: jó állapotú benzinest „dízelesített” és ezt vettem meg, ZG-s volt a rendszáma. Rengeteg Ladám volt, spéciztük őket, Kesjár féle elemekkel, felnikkel, megesett, hogy nem adta ki a teljes garnitúra – kínlódás volt, na. Régi idők. Az ötös váltóért vagyont kértek, de nekünk ez szórakozást jelentett, nem a jólétünk miatt, ugyan, hanem ezt szerettük.
Aztán megnyíltak a határok, nekem Szegeden volt autókereskedésem – később három, majd Budapesten szintén –, fuvarozással is foglalkoztam, elkezdtük Svájcból hozni a nyugati kocsikat, lázban égett az egész ország. Akkoriban, 1990-ben vettem én is az első komoly autómat, de itthon, a gödöllői Gaál Józseftől, egy Porsche 911 Targát…
10 éves volt, vagyont adtam érte, de leírhatatlan érzés, amikor az ember birtokolhat valamit, ami kissrácként hagyott benne nyomot. Egyébként a kocsikat sokszor cserélgettem, mert nekem a megszerzés a fontos, mondhatnám, úton lenni szeretek, nem pedig megérkezni. A nyaralás harmadik napján is elunom magam, a tengerparton pilledés, a lustálkodás nem az én műfajom, nekem muszáj valamit csinálni.
