A DKW az F sorozatban lényegében ugyanazt az autót gyártotta éveken át, apró műszaki és formai módosításokkal. Egy második világháború előtti utolsó kiadású F8-ast próbáltunk ki.
A DKW F8 Reichsklasse története
Az 1930-as évek második felében az apró, olcsó autók piacán is komoly küzdelem folyt a vevőkért Németországban. Öt márka típusai feszültek egymásnak: az NSU-Fiat az 500-assal, az Adler a Trumpf Juniorral, a Hanomag a Garanttal, az Opel a P4-el, az Auto Union társulás legszerényebb tagja, a DKW pedig az F7-essel.
Aggasztó volt a P4 gyors előretörése, s a bajt csak tetézte, hogy Ferdinand Porsche kerékre állította a KdF Wagent (a majdani Volkswagen Bogarat). A DKW vezetőségének lépnie kellett, hogy a felszínen maradhasson, de se pénz se idő nem volt új modellt fejleszteni, így az F7-es frissítése mellett döntöttek.
Az egyszerű felépítésű autócska, a korban ultramodernnek számító fronthajtással (innen az F a nevében) futott, csak a váza, az eleje és a sárvédői készültek acélból, az ajtók, a tető és a teljes hátsó rész műbőrrel bevont fából volt.
Keresztlaprugós futóművön ült, mechanikus dobfékekkel, 584, vagy 692 köbcentis vízhűtéses kéthengeres kétütemű mozgatta, ejtőtartályos üzemanyag-ellátással, termoszifonos hűtőkörrel és indítómotorként is működő dinamóval (dinastarterrel). 1937 végén indult a frissítés, a formán csak keveset változattak, de közben átalakították a vázat, és elől a dupla keresztlaprugóról áttértek az egyetlen felső rugókötegre (alsó keresztlengőkarral).
A csigás kormányművet fogasléces váltotta le, a fékeket pedig átalakították megbízhatóbb Perrot-Bendix rendszerűvé. A kisebb motort felfúrták, így 589 köbcentis és 18 LE-s lett, a nagyobb változatlan maradt. Háromfokozatú szinkronizálatlan váltóval szerelték az összes modellt, harmadikban kapcsolható (rendelhető) szabadonfutóval. 1938. augusztus 19-én mutatták be a prototípust, az igazgatóság pedig 50 darabos előszéria gyártását rendelte el, a tartóssági és megbízhatósági tesztekhez.
Közutakon és a Nürburgringen is hajtották őket, összesen több mint félmillió kilométeren át. 1939-ben dobták piacra a sorozatváltozatot, és az előző generációhoz hasonlóan többféle karosszériával is kínálták. Így az F8-asból is készült limuzin, kabrió-limuzin, a Baur műhelyében gyártott Front Luxus Cabriolet, meg persze kombi, furgon (Kastenwagen), platós (Pritschenwagen) és mentő (Krankenwagen) is.
A felszereltség többszintű volt, a Reichsklasse a 600-as motorral, a Meisterklasse a nagyobbal futott, utóbbihoz gazdagabb műszerezettség, nagyobb fényszóró, és több króm is járt. Készültek átmeneti modellek is, ilyen volt a Reichsklasse 600 Spezial és a 700 Spezial, feláras tankszint mutatóval. Az exportmodelleket Meister Super néven kínálták, fémlemez karosszériával – ezeket a DKW Berlin-Spandau-i gyárában rakták össze.
A háború kitörése vetett véget az F8-as pályafutásának, a Reichsklassét és Cabrioletet 1940-ig, a Meisterklassét 1942-ig gyártották. A háború után, Németország kettéválasztásával a Zwickau-i üzem keletnémet fennhatóság alá került, az F8-as pedig IFA F8-ként folytatta, így később ő adta az AWZ P70-es műszaki alapjait. A DKW már a kezdetektől Magyarországon is jelen volt, eleinte csak motorkerékpárokkal, de 1930-tól, Majláth Mihály vállalatán keresztül autókkal is. A budapesti szalon a háborúig működött.
