A Viperből eredetileg csak 500-at terveztek gyártani évente, de végül sorban álltak érte a vevők!
A Dodge Viper története
Az ötlet Bob Lutz, a Chrysler akkori elnökének fejéből pattant ki még 1988-ban, és gyorsan hozzá is látott, hogy megépíttesse a legendás Shelby Cobra modern utódját. A formát az Advanced Design Studio és annak vezetője Tom Gale tervezte meg, ő és Neil Walling stiliszta kecses, áramvonalas testet rajzolt, üvegszálas műanyagból: a gyártási technológia hivatalos neve „fröccssajtolás”, vagy „gyantatraszfer-öntés”.
A kétajtós, végtelenül hosszú orrú roadster felépítményt térhálós acélvázra és elöl-hátul kettős keresztlengőkaros futóműre ültették, hatalmas tárcsafékekkel. Már a második prototípusba is V10-est szereltek, – az eredetileg a Ram teherautókba szánt 8,0 l-es, OHV-vezérlésű vasblokkos Magnum motor egyik korai változatát (a legelső prototípust még a Chrysler egyik 5,9-es V8-asa mozgatta). A váltó kézi volt és hatfokozatú, a Tremec T-56-osa.
A hajdani Cobra „utánérzéseként” született autót stílusosan Viperre keresztelték, és kihagytak belőle lényegében minden extrát: nem volt szervokormány, ABS, és légkondi sem. Hiányoztak a légzsákok, sőt még a külső kilincsek és az oldalablakok is; csak a teljesítmény számított.
Az 1989-es Detroiti Autószalonon mutatták be hatalmas sikerrel, már csak a sorozatgyártás volt kérdéses. A Chrysler gyenge anyagi lábakon állt, ezért Lee Iacocca – a vállalat akkori legfőbb vezére, és addigra már autóipari legenda – eleinte nem engedte meg, hogy Lutz 70 millió dollárt költsön a Viper gyártásának beindítására, a detroiti siker azonban meggyőzte.
