A /5-ös sorozat a BMW motorkerékpár-üzletágának megmentőjeként érkezett 1969-ben.

A 60-as évek végére a konkurensek – főleg a japánok – elég messzire elhúztak a BMW-től. Nem annyira minőségben és megbízhatóságban, inkább kívánatosságban és technikai, technológiai színvonalban. Az 1969-ben bevezetett – a gyári terminológiában /5-ösnek nevezett – új sorozat éppen ezért nagyot lépett előre, bár a bajorok szokásához híven nem igazán látványosan.
Az 500-as (32 LE), 600-as (40 LE) és 750-es (50 LE) gépekből álló palettán (a korábban éveken át használt lengővilla helyén) megjelent az első teleszkóp, és ekkorra datálható a későbbi kék-fehér boxerek védjegyévé vált állandó nyomású Bing karburátorok színre lépése is.

Az 1969 és 1973 között 38 370 darabos sorozatban gyártott csúcsgépet is bőséges műszaki tartalékokkal szerkesztették meg, 50 ló és 60 Nm már akkoriban sem számított soknak 750 köbcentiből, ahogy a négyfokozatú váltó és az első duplex fékdob sem volt különlegesség, sőt… Akárhogy is, a szerkezet 175 km/órával is száguldhatott, és nem sokkal volt nehezebb 200 kilónál, így mindene adott volt a sportgép státuszhoz.
A motor Németországból érkezett, és már a hazaúton kiderült, hogy a boxer gyenge, nem igazán fékez, és az egyenesfutása is csapnivaló, de lábon érkezett haza. Gazdája nem tervezett generált, kozmetikai felújítást sem, főleg nem restaurálást.
