A híres sorozat P4-es változata gyártásának utolsó évéből, látványos állapan. Tavaszi záporban vezettük…
A Ford Taunus története
Az első Ford Taunus 1939-ben jelent meg és 1942-ig, aztán pedig 1948 és 1952 között gyártották. A következő az a híres, 1971-ig tartó széria volt, amit merészen Meisterstücknek (remekműnek, röviden: M) neveztek el. Az összes sorozat formáit az anyavállalat befolyásolta, ezért amerikaias a megjelenésük, de műszaki tartalmuk alapjaiban német. Zavarosak a sorozatnevek, mert 1952-től 1962-ig P1-nek hívták az összes Taunust (Project 1), pedig hatalmas műszaki és megjelenésbeli változások történtek eközben.
A P2 és a P3 megnevezést a nagyobb, 17M sorozatú modellek viselték, 1962-ben, a belépő kategóriában pedig megérkezett a P4-es. Ez már teljesen más történet, az egész kocsit Amerikában tervezték. Hosszú és bonyolult a sztori, de íme, a lényege. A Volkswagen Bogár szinte féktelen térhódítására az amerikai gyártók is reagáltak. Olyan kompaktokkal jelentek meg, mint a Plymouth Valiant, a Chevrolet Corvair vagy a Studebaker Lark. A Fordnak is lépnie kellett, így indult el 1959-ben, Al Hayes mérnök vezetésével az 1-PF-4 kódjelű projekt.
Sokféle megoldás született különböző V4-es motorokkal, de a végeredmény egy 1,5-es háromsebességes lett az amerikai piacra, egy 1,0 l-es négyfokozatú pedig Európának. Mindkettő kormányváltós volt, elöl torziós rugós felfüggesztéssel és fronthajtással!
1961-re minden készen állt a sorozatgyártásra, az újdonságot Cardinalra keresztelték, de később az egyházi felhangok miatt (kardinális: bíboros) Redwing V4 lett a neve. A Robert McNamarát (elment védelmi miniszternek) az elnöki poszton leváltó Lee Iacocca azonban megfelelő piac híján nem látta értelmét a gyártásának, így a három év fejlesztés eredményét átadta a német Fordnak, akik addigra megtervezték a saját P4-esüket NPX-C5 fedőnéven, 1,0 és 1,2 l-es soros négyhengeresekkel.
Csak erőszakkal fogadták el az amerikait. A torziós rugózást elöl egyetlen keresztlaprugóval helyettesítették, de minden más részlet megmaradt. 1962-ben dobták piacra Taunus 12M P4 néven, négyajtós és kétajtós szedán, kupé és háromajtós kombi, valamint furgon kivitelben. Háromféle V4-est használtak hozzá, a teljesítménykülönbségeket színkódok jelölték a szelepfedélen: 1,2 l, 40 LE zöld, 1,5 l, 50 LE kék, és 1,5 l, 65 LE piros.
Néhány műszaki érdekességet is találunk: az első kerekek háromszög-kitámasztását és a két hűtőt: elöl egy kicsi, menetszél hűtésűt, a tűzfalon pedig a másikat, amit ventilátor hűt. Utóbbit a termosztát kapcsolja a rendszerbe és fűtőradiátorként is szolgál. Modern technikájú, jól használható és kényelmes családi autó volt, mégsem tudta megingatni a Bogár hatalmát. Évi 150 000-es sorozatban gyártották 1966-ig, a modernebb és nagyobb P6 megjelenéséig. Itthon ritkák a korai M-ek, a későbbi Taunusokból valamivel több fut.
