A mifelénk 300ZX néven ismert japán sportkocsi az 1990-es évek szimbóluma. Egy észak-amerikai piacra készült, korai évjáratú szívómotoros példánnyal indultunk rövid időutazásra.
Emlékszem, nem szerettem a japán kocsikat. Valamiért az olaszok álltak közel hozzám, különösképp a Ferrari és az Alfa Romeo, utóbbi vélhetően azért, mert 8-10 éves kisgyerekként sokszor tekergethettem idős szomszédunk Rómába szakadt rokonának sötétzöld, 2000-es Berlinájának fakormányát. Ami már akkor tizenéves öreg autó volt, de még mindig vert mindent, ami az utcánkban állt.
Amikor az 1990-es években berobbant a hazai autóslap piac és lett élet a szeretett és előfizetett Autó-Motoron túl, az Autó Extrában láttam először Nissan 300ZX-et, tűzpiros Twin Turbo-t. Egyből megfogott. Azóta viszont eltelt bő három évtized és úgy alakult, hogy soha nem kerültem ilyen Nissan közelébe.
Most azonban itt ülök egy korai 1989-es gyártású, tengerentúli kivitel volánja mögött, a fejem felett nincs tető, így hallom, ahogy a V6-os motor gázcseréjét alapjáraton is mély szólamokkal zenésíti meg a kipufogó. Örömteli pillanatok ezek, de mielőtt bemutatnánk olvasónk, István nagy becsben tartott ZX-ét, röviden helyezzük el térben és időben a típust.
A Nissan Fairlady Z története
A japán piacon Fairlady Z néven árult, a gyárban Z32 kóddal jelölt modellt 1986 őszén kezdték tervezni, a sorozatgyártású autók között elsőként a Cray-2 szuperszámítógépen futtatott CAD szoftverrel. A formáért Isao Sono és Toshio Yamashita felelt: a karosszéria eltért az 1969-ben bemutatott és azóta generációról generációra „görgetett” 240Z arányaitól, az újdonság zömökebb lett, az éleket lágyabb vonalak, illetve ívek váltották fel.
Az USA-ban és Európában 1990 és 1996 között árulták 300ZX néven, az Egyesült Királyságban 1994-ig, Ausztráliában 1995-ig volt elérhető, míg Japánban 2000-ig (más források szerint 1998-ig) és itt a hazai piacra számos olyan változat, kiadás készült, amely máshol nem került forgalomba.
Ami a számokat illeti, exportra közel 100 ezret, belföldre 65 ezret gyártott a Nissan. A legtöbb autót 2+2 üléssel és kivehető, úgynevezett T-top tetővel szerelték, de piactól függően létezett fix tetős kupé (csak két üléssel, 10 centivel kurtább tengelytávval és 22 centivel rövidebb karosszériával), sőt a michigani ASC műhely kabriót is faragott belőle.
A 3,0 l-es, hengerenként négyszelepes V6-os alaphelyzetben 222 LE-t tudott, amit két Garrett turbóval 300-ra húztak fel, s ezt a változatot árulták Twin Turbo néven. Érdekesség, hogy utóbbi volt az első autó, melynél később a JAMA (Japán Autógyártók Szövetsége) által elfogadott 280 LE-s teljesítményplafont alkalmazták. A turbós gép továbbá az R31-es Skyline-tól átvett összkerék-kormányzást és állítható felfüggesztést is kapott.
