A 125-ös Csepelek Magyarország apró igavonói voltak. Gyártásukat viszonylag gyorsan átvette a zuglói Danuvia, így született meg a D-Csepel.
Az államosított Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Állami Vállalat 1948-ban mutatta be a 98 köbcentis Csepel 100/48-ast, ennek korszerűbb, hátul bakteleszkópos, elöl teleszkópvillás 125 köbcentis utódja, a Csepel 125/T (T: teleszkóp) 1950-ben jelent meg. Ekkor nevezték át az üzemet is: Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek (RM) lett, az igazgató pedig Bíró Ferenc gépészmérnök, Rákosi öccse.
A jó kiállású „ezüsttankos” kismotor sok család egyetlen közlekedési eszköze volt az 50-es években. Aztán 1954-ben jött 250-es Pannonia, a TL (Teleszkóp, Lengővilla). A csepeli üzem kapacitása nem volt elég, így került a 125-ösök gyártása Zuglóba, a Danuvia Gépgyár csarnokaiba. A Danuviának nem volt motorkerékpáros múltja, igazából félig-meddig titkos fegyverüzemként működött.
Nehezen ment az átállás és sokba is került, nem volt egyszerű felállítani a gépsorokat, betanítani a munkásokat, megszervezni a beszállítókat. Gyakran késtek a szállítások és az alkatrészek sem voltak pontosak, vagy megfelelő anyagminőségűek. Csak 1955-ben indult be a gyártás, egy mindössze 60 darabos próbasorozat után, eleinte részben csepeli alkatrészekből. Gyorsan felfutott a termelés, már 1956-ban elkészült a 10 000. Danuvia-Csepel.
A D-Csepel alig különbözik az „eredetitől”, a legszembetűnőbbek a feliratok: a kormányleszorítón, a tankon, a nyergen és a gyújtásoldali motorfedélen az „RM” helyett megjelent a „D”. A tartályról eltűnt az ezüstbetét, a váltó karját a jellegzetes „sarlós” kialakításúról (berúgókart megkerülő formája miatt hívták így) kevésbé íveltre, és így olcsóbbra cserélték, és a főtengely is „körsonkás” lett.
A lényeg így is a régi maradt: 123 cm3, 4,5 LE, három fokozat, dupla bölcsőváz, féldobfékek, teleszkóp elöl, bakteleszkópok hátul. A fényszóró lehetett 110 mm (kislámpás) vagy 130 mm átmérőjű (nagylámpás) is. A fekete volt az alapszín, de 133 forint felárért cseresznyepirosban is gyártották, a csíkozás általában fehér, ritkábban aranyszínű volt. Csak a lámpakeretet, a kormányrögzítőt, a baktelók burkolatát és a kipufogó egy részét krómozták, de exportra készültek gazdagabb krómozású kivitelek is, sebességmérővel, akkumulátorral és elektromos kürttel. A D-Csepel pályafutása csak 1957-ig tartott, mert Páhl Ferenc mérnök és kollégái már egy évvel korábban megtervezték sok ponton modernizált utódját, a DV-125-öst, azaz a Danuviát.
