Menetszél: D-Csepel 125 (1956) – Gépi demokrácia

További cikkek a témában

Klasszikus hírek a Retro garázsból

Megcsapott a benzingőz? Csatlakozz közösségünkhöz! Iratkozz fel a műhelyhírekre és mi hetente egyszer szállítjuk neked a klasszikus járművek és gépek világának híreit, a versenyek eredményeit, programajánlókat, különleges ajánlatokat! Csatlakozzon Ön is a körhöz, „ahol a klasszikusok találkoznak

Ez az alapkivitel festett felnikkel, és fekete kormánnyal

Menetszél: D-Csepel 125 (1956) – Gépi demokrácia

A 125-ös Csepelek Magyar­ország apró igavonói voltak. Gyártásukat viszonylag gyorsan átvette a zuglói Danuvia, így született meg a D-Csepel.

 

Nagyjából 42 000 D-Csepelt gyártottak összesen, ez a hazai piacra is kevés volt, és még nyugatra is exportálták
Nagyjából 42 000 D-Csepelt gyártottak összesen, ez a hazai piacra is kevés volt, és még nyugatra is exportálták

Az államosított Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Állami Vállalat 1948-ban mutatta be a 98 köbcentis Csepel 100/48-ast, ennek korszerűbb, hátul bakteleszkópos, elöl teleszkópvillás 125 köbcentis utódja, a Csepel 125/T (T: teleszkóp) 1950-ben jelent meg. Ekkor nevezték át az üzemet is: Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek (RM) lett, az igazgató pedig Bíró Ferenc gépészmérnök, Rákosi öccse.

A jó kiállású „ezüsttankos” kismotor sok család egyetlen közlekedési eszköze volt az 50-es években. Aztán 1954-ben jött 250-es Pannonia, a TL (Teleszkóp, Lengővilla). A csepeli üzem kapacitása nem volt elég, így került a 125-ösök gyártása Zuglóba, a Danuvia Gépgyár csarnokaiba. A Danuviának nem volt motorkerékpáros múltja, igazából félig-meddig titkos fegyverüzemként működött.

 

Ez az alapkivitel festett felnikkel, és fekete kormánnyal
Ez az alapkivitel festett felnikkel, és fekete kormánnyal

Nehezen ment az átállás és sokba is került, nem volt egyszerű felállítani a gépsorokat, betanítani a munkásokat, megszervezni a beszállítókat. Gyakran késtek a szállítások és az alkatrészek sem voltak pontosak, vagy megfelelő anyagminőségűek. Csak 1955-ben indult be a gyártás, egy mindössze 60 darabos próbasorozat után, eleinte részben csepeli alkatrészekből. Gyorsan felfutott a termelés, már 1956-ban elkészült a 10 000. Danuvia-Csepel.

 

A fényváltó kapcsoló tetején a kürtgomb. Ilyen alapból csak az exportkiviteleknek járt
A fényváltó kapcsoló tetején a kürtgomb. Ilyen alapból csak az exportkiviteleknek járt

A D-Csepel alig különbözik az „eredetitől”, a legszembetűnőbbek a feliratok: a kormányleszorítón, a tankon, a nyergen és a gyújtásoldali motorfedélen az „RM” helyett megjelent a „D”. A tartályról eltűnt az ezüstbetét, a váltó karját a jellegzetes „sarlós” kialakításúról (berúgókart megkerülő formája miatt hívták így) kevésbé íveltre, és így olcsóbbra cserélték, és a főtengely is „körsonkás” lett.

 

Ez a „nagylámpás” kivitel, az üvegen is ott virít a D
Ez a „nagylámpás” kivitel, az üvegen is ott virít a D

A lényeg így is a régi maradt: 123 cm3, 4,5 LE, három fokozat, dupla bölcsőváz, féldobfékek, teleszkóp elöl, bakteleszkópok hátul. A fényszóró lehetett 110 mm (kislámpás) vagy 130 mm átmérőjű (nagylámpás) is. A fekete volt az alapszín, de 133 forint felárért cseresznyepirosban is gyártották, a csíkozás általában fehér, ritkábban aranyszínű volt. Csak a lámpakeretet, a kormányrögzítőt, a baktelók burkolatát és a kipufogó egy részét krómozták, de exportra készültek gazdagabb krómozású kivitelek is, sebességmérővel, akkumulátorral és elektromos kürttel. A D-Csepel pályafutása csak 1957-ig tartott, mert Páhl Ferenc mérnök és kollégái már egy évvel korábban megtervezték sok ponton modernizált utódját, a DV-125-öst, azaz a Danuviát.

Jelentkezz be és olvasd végig ezt azt cikket!

Legújabb cikkek

Keresés

Miről olvasnál ma?