A 204-es három éven át Franciaország legkelendőbb autója volt, aztán meglepően gyorsan elfelejtették.
A Peugeot az 1960-as évek elején a Citroën, a Renault és a Simca mögött álldogált, mindössze két jelentősebb modellel: a már ósdinak számító 403-assal (Columbo hadnagy autója) és az elegáns 404-essel.
Nemsokára azonban az oroszlános márkát is meglegyintette a modernizáció szele, a vezetőség pedig lefelé, az alsó-középkategóriában szerette volna bővíteni az ügyfélkört, illetve számottevő mértékben növelni az eladási mennyiséget. A D12 nevű projekt célja vadonatúj, formai és műszaki szempontból egyaránt friss kocsi létrehozása volt. Mivel az autót leginkább a kinézete adja el, ezért ahhoz a személyhez fordultak, aki a sikeres 404-est is jegyezte: Battista Pininfarinához.
Az olasz mester nem okozott csalódást, ismét olyan terveket adott át, amely a következő évekre meghatározta a Peugeot formavilágát. A zseniális recept, hogy miként lehet az adott tengelytávon belül nagyobb utasteret kialakítani, már adott volt: keresztben elhelyezett motorral. Az ötlet Alec Issigonistól származott, aki 1959-ben, a Miniben alkalmazta, majd 1963-ban a leendő Peugeot 204-hez hasonló méretű és besorolású Austin 1100-on, egy évvel később pedig az Autobianchi Primulán is megjelent.
A mérnökök alapjaiban új, soros négyhengeres, részben könnyűfém motort terveztek, az 1,1 l-es gép 53 LE-t tudott és az első kerekeket hajtotta. Meglepő, de ezzel a gépészetileg helytakarékos megoldással a kisautó majdnem akkora utasteret kínált, mint a kívülről jóval nagyobb 404-es. Az önhordó karosszériát elöl-hátul független, elöl Girling tárcsafékes felfüggesztéssel szerelték, ez a műszaki töltet a ’60-as évek közepén még előre mutatónak számított.
