Az amerikai alapokra épített német technika az Asconában 18 évig futott. Igazi ritkaságot, egy hibátlanra restaurált harmadik generációst vezetünk.
Az Opel Ascona története
Az Opel az Asconával a Kadett és a Rekord közötti rést tömte be 1970-ben – Ascona festői kisváros, olasz-Svájcban, a Lago Maggiore északi partján, innen a név. A felépítményt az anyavállalat, az amerikai General Motors tervezte, illetve maga Chuck Jordan, aki akkoriban Detroitból irányította az Opel formatervezési osztályát is. A mérnökök a Kadettből, a Mantából és a Rekordból válogatták össze a műszaki tartalmat.
Az első sorozat, az Ascona A motorkínálata eleinte elég szűkös volt: OHV-vezérlésű 1,2-esből (60 LE) és 1,6-os (60-80 LE), meg 1,9-es (88-90 LE) CIH (vezérműtengely a hengerfejben, összetett szerkezet, magasra emelt vezérműtengellyel, rövid nyomórudakkal) négyhengeresekből állt a sor, négysebességes kézi, vagy háromfokozatú automata váltóval. Az 1970-es bemutató után két- és négyajtós lépcsőshátút és kétajtós kombit választhattak a vevők.
1975-ben a felfrissített Ascona B-n már komoly tervezőcsapat dolgozott, az élen Jordannel, és többek között olyan nagy nevekkel, mint Tsutomu Aoto, aki később a Hondánál és a Hyundainál csinált karriert. Alaposan átkomponálták az elejét: nagy, téglalap formájú fényszórókat tettek rá, megnövelték a hátsó lámpákat és elhagyták a lökhárító babáit is; a megjelenés így nagyon hasonlított a Rekordéra.
A motorválasztékba bekerült a modern szerkezetű 1,3-as OHC gép (60–75 LE), egy 2,0 l-es CIH (90–100 LE), és egy 2,4-es, 144 LE-s 16 szelepes DOHC benzines is, de az igazi újdonság a 2,0 l-es dízel volt (58 LE). A 2,4-esen kívül valamennyi benzinesből készült magasabb és alacsonyabb kompressziójú változat. Caravan, azaz kombi nem volt, csak két- és négyajtós limuzinok, de ezek is végleg bebetonozták az Ascona népszerűségét az erős vetélytársakkal teletűzdelt európai középkategóriában.
1981-ben megérkezett az utolsó, és minket legjobban érdeklő C család, már fronthajtással, a GM egységesített J-Platformján (ezt használta akkor a Vauxhall-Chevrolet Cavalier, a Pontiac J2000, az Oldsmobile Firenza, a Buick Skyhawk és a Cadillac Cimarron is). A karosszériaválaszték a kombit helyettesíteni próbáló CC-vel (Combi Coupe) bővült, kabriókat a Hammond & Thiede, a Keinath és a Karosseriefabrik Voll is gyártott.
Az 1,6-ost valamint az 1,8-ast és a 2,0 l-es benzinest is katalizátorral és befecskendezéssel is kínálták, a belépő 1,3-as minden változatban karburátoros maradt (60-75 LE). Újdonság volt az 1,6-os 54 LE-s szívó dízel. Ötsebességes kézi váltót, és háromfokozatú automatát csak felárért kínáltak, kizárólag a nagyobb motorokhoz. A C-t Németországon kívül Belgiumban, Jugoszláviában, Angliában, Brazíliában, Venezuelában, Kolumbiában és még Dél-Afrikában is gyártották, és csak 1988-ban futtatták ki; a Vectra váltotta le.
