A Topolino a későbbi 500-as és a 600-as sorozat közös elődje volt, közel húsz évig gyártották.
A Fiat 500C története
Benito Mussolini az 1920-as évek végén arra utasította a Fiat első emberét, Giovanni Agnellit, hogy mérnökeivel terveztessen olyan népautót, ami nem kerül többe 5000 líránál. A tervezőgarda két pártra szakadt.
Az egyik csapat azzal érvelt, hogy a költségeket lefaragandó használjanak minél több már meglévő, saját alkatrészt és erőforrást, a másik gárda pedig azt szerette volna, ha külsősre bízzák a teljes tervezést.
Agnelli végül Oreste Lardonét és a gyári tervezőirodát is megbízta. Lardone csapata készült el előbb, ők már 1931-ben előálltak egy négyüléses, léghűtéses kéthengeressel mozgatott, fronthajtású (!) prototípussal. Az első próbaúton azonban kigyulladt a motor, Agnelli pedig kijelentette, hogy a Fiat soha nem fog elsőkerék-hajtású autót gyártani!
A gyári gárdát Antonio Fessia és Tranquillo Zerbi vezette, ők azonban továbbadták a feladatot egy fiatal munkatársnak, Dante Giacosának. Dante hónapokon át reggeltől estig dolgozott, mindent (hajtásláncot, karosszériát, futóművet) egyedül tervezett meg. Új, 569 cm3-es oldaltszelepelt négyhengerest (13,5 LE) és négysebességes (harmadikban és negyedikben szinkronizált) sebességváltót is rajzolt.
A lehető legegyszerűbb megoldásokat választotta: ejtő tartályos üzemanyag ellátást és termoszifonos hűtést. A hajtásláncot alvázas, elöl keresztlaprugós, hátul merevtengelyes (és szintén laprugós) futóműre ültette, hidraulikus lengéscsillapítókkal és négy dobfékkel. A kisautó 1936-ra készen állt a gyártásra, de előbb bemutatták Mussolininek, aki elégedett volt, hiszen megelőzte a németeket (a Bogárat csak 1938-től gyártották), ellenben rosszallta, hogy a hivatalosan Fiat 500A-ra keresztelt újdonság végül 8900 lírába, egy szakmunkás havi átlagkeresetének hússzorosába került.
