Kárpáti Sebestyén autója

Három hónap alatt, a nyolcvanas évek közepén állt kerékre a régi idők hangulatát idéző kabrió.

Kárpáti Sebestyén autószerelőként kezdte, majd 1992-től Nagykanizsán képviselte előbb a Skoda, majd 2004-ig a Renault márkát, hobbija pedig régóta a festészet, rá jellemző módon egy kis csavarral – elsősorban ujjal alkot, ecsetet ritkán használ.A képeit közvetlenül nem, kizárólag csak aukciókon értékesíti, melynek bevételeiből beteg gyerekeket támogat; nagyrécsei házának garázsában – az Alkotóműhelyben, ahol minket is vendégül látott – állandó kiállítást rendezett be.

Egyedi gyártás a karosszéria, a hosszú gépház oldalburkolata levehető

Látogatásunk tárgya most egy autó, konkrétan Kárpáti úr saját tervezésű és gyártású veteránja. A műszaki dolgokért és a művészetekért egyaránt rajongó gépész mindig is szeretett volna magának régi automobilt, de az 1980-as években az anyagi helyzete nem tette lehetővé a vásárlást. A vágy ellenben tettekre sarkallta, így ötleteiből konkrét tervet kovácsolt és hozzáfogott a megvalósításhoz.

Hibátlanul működik az 1984-ben felújított GAZ motor – akár 66 oktános benzinnel is működik

Az alvázhoz és a karosszériához szükséges vas- és lemezanyagot ugyanúgy könnyen beszerezte, mint a faszerkezetekhez a vörösfenyőt, míg a fődarabokat több helyről szedte össze. A 3,5 l-es, soros hathengeres, 70 LE-s benzinmotor és a sebességváltó eredetileg GAZ 51 „Molotov” teherautóban szolgált; amikor a TSZ leselejtezte a kocsit, a gépkocsivezető szólt Sebestyénnek, hogy megvásárolhatja az alkatrészeket. A nagykanizsai AFIT szervizből vasáron, kilóra sikerült GAZ 69 terepjáróból való hátsó hidat, difit és laprugókat venni, az első híd pedig Ford kisteherautó alól került a Kárpáti alá – a készítő a saját nevét adta autójának.

Vörösfenyő a műszerpult, az utastér igényesen kárpitozott. Könnyű a beszállás, a vezető mögött két felnőtt kényelmesen elfér

A 2000 órás munkafolyamat felújításokkal kezdődött, minden fődarab teljes generálon esett át, csak ezután vette kezdetét az összeszerelés. A karosszéria a tervező saját elképzeléseit tükrözi az 1920-as, 30-as évek stílusa alapján, nem valamilyen típus másolatáról, replikájáról van szó. Az egyedi jármű tengelytávja 275 cm, hosszúsága 4,5, szélessége 1,7 m, saját tömege kb. 850-900 kg. Szélvédő nincs, a kézzel felhajtható vászontető is csak az utasoknak nyújt némi védelmet, a vezető „pőrén” ül a volán mögött – mint hajdanán a taxisofőrök -, amit meglehetősen nehéz tekerni. Mivel az autón nincs rendszám, csak a szerencsére nagy udvaron tudunk egy kicsit mozogni: a motor pöccre indul és szépen „rotyog”, viszont a kis szögben elforduló első kerekek miatt nehézkes a manőverezés.

Kézzel hajtható fel és le a vászontető, ajtók nincsenek, ahogy szélvédő sem

Mint megtudjuk, 35 év alatt csupán 5000 km-t futott a jelenleg is kitűnő kondíciónak örvendő Kárpáti, amely leginkább a 60-70 km/h-s utazósebességet kedveli. Tulajdonosa sokszor megjárta vele a Balatont, rendre szállította a családi és baráti esküvők fiatal párjait, de őt kérték fel 2003-ban is, hogy megautóztassa a nagykanizsai Laky Zsuzsit, akit akkor Európa szépének választottak.

Kárpáti Sebestyén nem állt meg az autóépítésnél. Ugyancsak saját tervezésű motorkerékpárt is készített V4-es Zaporozsec erőforrással, a legextrémebb járművének munkálatai pedig éppen a célegyenesben vannak.

A kétfedeles, léghűtéses Steyr-Puch motoros repülőgép az 1920-as évek hangulatát idézi (ez sem másolat, mint az autó), eredetileg impregnált vászonnal szerette volna borítani a sárkányszerkezet, a szárnyakat, de technológiai nehézségek miatt végül alumíniumlemez mellett döntött – a gép így sem nehéz, saját tömege nem éri el a 300 kilót.

A próbarepülésre meghívást kaptunk, reméljük, mihamarabb tudósíthatunk az első felszállásról…