Közlekedés Budapesten

Az úthálózat minősége kifogásolható, nincs elég híd a Dunán, a közösségi közlekedés jövője a földalatti vasút, de Budapest e tekintetben el van maradva a világvárosoktól. A főváros túl van terhelve járművekkel, a közlekedési morál lesújtó, a gyalogosok, és különösen a kerékpárosok fittyet hánynak a szabályokra. Változásokra, fejlődésre lenne szükség, de ehhez milliárdok kellenének – ennyi pénz pedig nincs.

Ma szinte szóról szóra ez olvasható a sajtóban, a főváros iménti jellemzése azonban az 1920-as évek közepének helyzetét vázolja. Megdöbbentő: idestova egy évszázad alatt nem történt semmi? Ez így természetesen nem igaz, a főváros gyarapodását próbálta követni a közlekedési infrastruktúra, csupán nem tudott vele lépést tartani. Korabeli források szerint a káosz elsősorban az utak, a terek rossz kiépítésének volt köszönhető.

A forgalmi tehermentesítés szempontjából hiányoztak a főutakkal (pl. Andrássy, Rákóczi) párhuzamos utak, és a szűk, zegzugos utcák sem javítottak az állapotokon – a városrendezésnél Budapest nem engedhette meg azt a nyugati luxust, hogy (lakó)épületeket bontson el. Az utak felülete a vízelevezetés miatt általában ívelt (bogárhátú) volt, ezért a lecsúszásveszély miatt, sebességtől függetlenül mindenki középen próbált haladni, lassítva és veszélyessé téve ezzel a forgalmat. További nehézséget okoztak a kátyúk.

A Petőfi és az Árpád híd nélkül körülményes volt az átjárás Buda és Pest között, a keskeny Lánchídon tilos volt a teherforgalom, nem járt villamos sem, az Erzsébet híd pedig, ahogy akkor mondták „nem vezetett sehova, nekiment a Gellért-hegynek”, így zömmel a Margit és a Ferenc József híd állta a járművek rohamát. Krizsanecz Kálmán rendőrkapitány, mint a székesfővárosi közlekedési ügyek felelőse átlátta a helyzetet, de a sajtóban hiányzó milliárdokról beszélt.

Szerinte Budapest elsőből sereghajtó lett, mert a millenniumi földalatti után egyetlen metróvonalat sem épített 30 év alatt, miközben már komoly hálózatok szövik át a mélyben a világvárosokat. A kapitány halk járású autóbuszokat szeretett volna a belvárosban csörömpölő villamosok helyett, továbbá irritálták a nagyvárosba nem való, az utakon bóklászó, azokat beszennyező, és a közlekedést lassító konflisok, ló vontatta teherkocsik.

Az Automobil Motorsport 1926-os közlése szerint az országban nyilvántartott 11 000 automobilból 8 000 futott Budapesten, és sokan joggal aggódtak: mi lesz később, ha ötször, tízszer ennyi lesz a jármű? A helyzeten nem javítottak az utakon szaladgáló gyalogosok, a szerszámaikat olykor szétszóró, a csúcsforgalomban komótosan takarító utcaseprők, és a városban vadul cikázó kerékpárosokat sem a jelenkor szülte – utóbbiak felelősségre vonása miatt azonosító tábla vagy szám bevezetését fontolgatták.

Egy lapban leközölt cikk egyirányú utcákat javasolt a belvárosban, éjszakai műszakot a közterületet takarítóknak, továbbá felhívta az illetékesek figyelmét a gombamód szaporodó hirdetési oszlopokra és bódékra, amelyek rontják a kilátást.

 

Összeállította: Krepsz Zoltán (fotó: Fortepan)