Nyolcvan éves a Traction Avant

Kezdjük egy tévhit eloszlatásával: a Traction Avant nem az első fronthajtásos személyautó. A Citroën abban volt úttörő, hogy e megoldást önhordó, kizárólag fémből hegesztett karosszériával kombinálta sorozatgyártásban. Sokan kételkedtek az alváz nélküli könnyűszerkezetes, elöl független, keresztlengőkaros, torziós rugós, hátul Panhard rudas felfüggesztésű, hidraulikus fékkel ellátott modell biztonságában, de a korabeli törésteszt (rézsűn leborítva bukfencezés) eredménye nem adott okot aggodalomra. André Citroën külön csapatra bízta a fejlesztést, amelynek gyárbővítéssel megfejelt költségei túlhaladták a vállalat anyagi lehetőségeit, a teljes csőd elkerüléséhez – új tulajdonosként – a Michelin pénzére volt szükség.

A vezető tervező a zseninek tartott André Lefebvre volt, a karosszériáért Raoul Cuinet, a hajtásláncért Jouffret és Alphonse Forceau, a felfüggesztésért Maurice Julien, a motorokért Maurice Sainturat felelt. Az esztétikum és a hatékony aerodinamika határán egyensúlyozó formát az olasz Flaminio Bertoni jegyezte, aki 1932-ben került a céghez, és a nevéhez köthető a 2 CV, és az isteni DS megrajzolása is.

Az elsőkerék-hajtásra utaló Traction Avant afféle népnyelvi elnevezés, a típus hivatalosan 7 CV, 11 CV és 15 CV jelzés alatt futott – ezek az adóbesorolásokra utaltak. A bemutatóra a Citroën párizsi bemutatótermében 1934. április 18-án került sor, de a sajtónak már három héttel korábban, március 23-án megmutatták a kocsit.

Az értékesítést elindító 7-es 1934 és 1941 között élt A, B, C és S jelzésekkel, összesen 88 066 példányban. A 7A 1,3 l-es, 32 LE-s motorjával 95 km/h sebességre volt képes, de két hónappal később, júliusban már leváltotta az 1,5 l-es, 35 LE-s 7B, amely szedán, kabrió, valamint kupé (2 és 4 ajtóval) karosszériákkal készült. Újabb két hónap múlva, szeptemberben érkezett a 7C, ebben 1,6 l-es, 36 LE-s négyhengeres dolgozott.

Különlegesség volt a sportos 7S: az 1,9 l-es motorral 46 LE-t és 110 km/h-s végsebességet tudott felmutatni az autó. 1939 februárjában a Citroën optimalizálta az üzemanyag ellátó rendszert, innentől a kifutásig az elnevezés 7C Economique.

A 11-es képezte a Traction Avant kínálatának gerincét (1934-57 között 620 455 autó), ami 1934 októberétől voltaképpen a 7S folytatásának tekintető. A választék és a jelzésrendszer franciásan bonyolult, az egyszerűbb, a 7C méreteit megtartó volt a 11A Légére, a hosszabb tengelytávú, szélesebb nyomtávú a 11A Normale – ennek létezett extra hosszú, 7/9 üléses családi változata Familiale néven. 1937 januárjától vezették be a 11B sorozatokat, a 11C 1938 áprilisától volt kapható. 1939 februárjától 56 LE-re növelték a teljesítményt, a végsebesség elérte a 120 km/h-t.

A 15 Six csúcsmodellből 50 602 példány készült 1938-56 között, soros hathengeres, 2,9 l-es, 77 LE-s motorral – az utak királynőjének tartották. 1939-47 között kis sorozatban kabriókat is összeszereltek, volt G és D variáns, 1954 tavaszától pedig kapható volt a 15 Six H, hidropneumatikus felfüggesztéssel a hátsó tengelyen. Az igazi luxust a 22-es képviselte volna, a 3,8 l-es, 100 LE-s, 140 km/h csúcssebességű V8-as prototípust be is mutatták 1934-ben Párizsban, de a sorozatgyártást elvetették.

A Traction Avant összeszerelése Franciaországon kívül több országban zajlott, például Angliában. A modern technika továbbá a privát karosszériás műhelyeket is megihlette (Beutler, Lagenthal, stb.), tucatnyi kisebb vállalkozás végzett átalakításokat, és kuriózumnak számítanak az elnöki modellek.