Rolls-Royce Silver Shadow (1973)

A cél egy modern és olcsóbb Rolls elkészítése volt. John Polwhele Blatchley főkonstruktőr, amikor megrajzolta, még nem is gondolta, hogy a cég legsikeresebb, legnagyobb példányszámú típusát veti papírra. Rengeteg műszaki frissítés jelent meg a Silver Shadow-n, a legfontosabb az alvázas, ódon Silver Cloud-ot búcsúztató önhordó karosszéria volt, amit a Citroëntől átvett szintszabályozós hidraulika tartott állandó magasságban, a terheléstől függetlenül. A bonyolult, nehezen karbantartható szerkezetet a sok hiba miatt 1969-ben leegyszerűsítették, a mi tesztautónkban is már csak a hátsó futóművet kezeli. Az elavult dobfékek helyett mind a négy kereket tárcsák lassítják, nagyon hatásosan.

A fék- és a szinttartó hidraulika egy tartályon osztozik, csak a cég által ajánlott speciális folyadékkal szabad feltölteni, különben szétmart tömítések és beragadt munkahengerek garmadája lesz az eredmény. 1966-ban megérkezett a kupé, 1967-ben pedig a nyitott változat, ezeket később Corniche-ra keresztelték át. Az újdonság gyorsan siker lett, mert az okos árazással a felső-középosztály is megengedhette magának.

Tesztautónk 1973-ban gurult ki a crewe-i gyárkapun, és 2007-ben érkezett Magyarországra. Brit tulajdonosa nagyon vigyázott rá, minden kötelező szervizt elvégeztetett, az összes papírja, számlája megvan. Ezért is volt az autó hazaérkezésekor olyan jó állapotban, hogy alig kellett foglalkozni vele. A kasztni minimális felületi rozsdásodásait könnyen orvosolták, utána gyári színkód alapján három réteg festékből és ugyanennyi lakkból álló kéttónusú fényezést kapott. A motor nem igényelt megbontást, beérte egy olajcserével, valamint egy új vízpumpával.

A kárpitok még sokáig bírták volna, de az intarziás fabetétek lecsiszolásával és újralakkozásával együtt áthúzták az üléseket. A krómok jól bírták, gyáriak és szinte szalonállapotúak. Pazar a kényelem: négy elektromos ablak, négy irányban elektromosan állítható első ülések, szervokormány, központi zár.

Rövid indítózás után a mélyből életre kel a nagy és csupa könnyűfém V8-as, a hörgő-gurgulázó amerikai rokonsággal ellentétben csendes, mint egy párnán doromboló macska. Ez már a nagyobb, 6750-es gép, eredetileg 6230 köbcentivel jelent meg a Shadow, 1970-ben, főleg az emissziós előírások és az amerikai piac miatt váltott az egyébként változatlan szerkezetű nagyobbra a márka. A vezetési élmény a végletekig steril, elég D-be húzni a kormányváltót, és rálépni a gázra, hogy csendben és puha luxusban élvezhessük a tájat. A lágy felfüggesztés remekül dolgozik, a Silver Shadow finoman ring, siklik az aszfalton.

A Rollsnál nem szokás megadni a lóerőket, de 220-ra becsülik a ménest, ezzel már sietni is lehet. Tíz másodperc körül százon van a két tonna, végsebessége 200 km/óra feletti, a 130-as utazótempót nagyon könnyen és csendesen tartja, a főtengely kereken 3000/percet fordul ilyenkor. A 25 l/100 km körüli városi fogyasztás nem legenda és óvatosságra int, ezt az autót nem gyorsulásra tervezték, hanem arra, hogy biztosan és diszkréten elvigye utasait A-ból a végtelenbe. A General Motors nagy amerikai mindenese, a TH-400 automataváltó itt is kiválóan teljesít: hidegen is rángatás nélkül kapcsolgat le és fel, jól gazdálkodik a három fokozattal.

Elsőre tanulni kell a kocsit, a szinte találomra szétszórt kijelzőkkel és kapcsolókkal sem árt ismerkedni. A kormány nagy és kellemetlenül vékony karimájú, keresni kell rajta a fogást. Az utastér menetközben csendes, a kezelőszervek finoman működnek, az ívmenet kissé alulkormányzott, erős fékezésekkor pedig billen a nehéz felépítmény. Vagy inkább csak biccent…