Cadillac Sixty Special Fleetwood (1962)

Messzire, egészen 1938-ig nyúlik vissza a Sixty Specialok története, ekkor rajzolta meg az elsőt Billy Mitchell, a General Motors akkor még kezdő, később fényes karriert befutott formatervezője. Az akkor a márka legolcsóbb kategóriájába besorolt kocsik gyorsan emelkedtek a ranglétrán, számtalan ráncfelvarrást, átszabást és technikai újítást értek meg, mire 1961-re nagyjából lecsengett a krómdagályos, fecskefarkú korszak, és jött a Sixty-k immár nyolcadik generációja. Ebbe tartozik a mi 1962-esünk is.

Az elődökénél letisztultabb és kifinomultabb esztétikájú nagy kocsi, az ikon Eldorado Brougham 1960-as megszüntetésével a négyajtós Caddy-k második helyére sorolt be a flottavezér Series 75 mögé. Az eggyel előbbi korosztálytól apró, de szembetűnő stíluselemekben különbözik, egyszerűbb hűtőrácsot hord, az első lökhárítóba ágyazott helyzetjelzőt és indexet egyetlen téglalapba integrálták. Az 1959-es modellek hatalmas hátsó vezérsíkjai kevésbé hangsúlyosakká zsugorodtak és eltűnt róluk a nagyon jellegzetes, dupla rakéta alakú lámpatest is.

A tervezők rengeteg kényelmi csecsebecsét szórtak szét a hatalmas, hatüléses belsőtérben. Minden elektromosan mozgatható, az antenna, a négy ablak, de még az elefántfülek is külön–külön. Az első padot hatféle irányban állítja villanymotor, a rádió automata állomáskeresős volt. Kétzónás klíma hűti-fűti a bennülőket, a visszapillantó belülről állítható. Elmés konstrukció az elektromos tempomat: a bal első elefántfül alatti kis kerékkel a gyártó által megadott kínálatból választható ki a tartandó sebesség. Egy korábbi találmány, a fényszenzor, a műszerpult tetején elhelyezett „Autronic Eye” is kényezteti a vezetőt. A kifelé figyelő érzékelő szembejövő forgalmat, vagy kivilágított terület észlelve automatikusan lecsapja a reflektort, majd természetesen vissza is kapcsolja.

A kormány szervós, a vékony karimájú, kúpos volánt kisujjal is könnyű tekerni, rengeteget fordul. A négy dobfék hatékonyságát rásegítő növeli, és kell is az extra erő az üresen több mint kéttonnás vas megállításához. Az amerikai futómű építészet szokásaival ellentétben – bár a Sixty hátulja merev hidas -, itt tekercs- és nem laprugók dolgoznak. Kétféle motort lehetett rendelni hozzá, mindkettő 6,4-es, csupa vas, V8-as és OHV, a kipróbált autót a 330 LE-s viszi, de létezett európai piacra szánt 304 LE-s változat is.

Jelenlegi gazdája itt Magyarországon vette, olyan kiváló állapotban, hogy szinte semmihez sem kellett hozzányúlni. Mérföldszámlálója mindössze 12 000-t mutat, ezt a kocsi állapota igazolja. Az utolsó csavarig eredeti, a motort sem bontották meg, csupán a csöpögő vízpumpát cserélték. A fél évszázad megviselte a fényezést, ezért a karosszériát a csupasz fémig letisztították, és újra festették. Amerikában nagyon óvhatták, mert sem horpadást, sem javítási nyomokat nem találtak a meglepően rozsdamentes karosszérián.

Gyönyörűen megy a luxusvas. A négyfokozatú Hydramatic váltó hidegen is észrevehetetlenül finoman kapcsolgat, az aszfalton szinte úszik a nagy test, a nagyobb úthibákat rezzenéstelenül vasalja ki a lágy felfüggesztés. Kanyarban és fékezéskor jelentős mértékben dől, billen a Caddy, az öt főcsapágyas V8-as alapjáraton csak duruzsol, gázadásra ugyan felmorajlik, de alapvetően mindig csendes. Szépen, egyenletesen gyorsít, alig több mint tíz másodperc alatt ér állásból 100-ra, a gyári 25 l/100 km-es fogyasztás a tulajdonos szerint odafigyeléssel akár 10 l-rel is csökkenthető. A négy fékdob meglepően jól lassít.