Harley-Davidson FXEF Super Glide (1981)

A Harley-Davidson évtizedeken át harcolt a motoros bandák által ráragasztott rossz imázs ellen. Tagadtak és tiltottak minden átalakítást, és nyíltan hangoztatták (teljes joggal), hogy az erőszakos, bűnöző „bikerek” megmozdulásai szégyent hoznak nem csak a márkára, de a békés Harley-sokra is. A sajtóban és a hétköznapokban gyakran „törvényen kívüliekként” (outlaw bikers) emlegetett motoros gengek azonban nem meglepő módon komoly vásárlóerőt is jelentettek, és stílusteremtő hatásuk is vitathatatlan: rengeteg szelíd, hétköznapi motoros vágyott a törvényen kívüliek külsőségeire, átalakított motorjaira, miközben sem az életmódból, sem az erőszakból nem kért.

A 60-as évek végére megszületett a RUB-ok (Rich Urban Biker, azaz gazdag városi motorosok) kasztja, amibe többnyire a rosszfiú stílusért rajongó, de legalább középosztálybeli, jól kereső motorosok tartoztak. Nekik tetszett, hogy a kisvárosi apák kicsit közelebb húzzák magukhoz a lányaikat, ha megjelennek. A dologból veszélyes félreértések is adódtak bőven, a feldühödött népek gyakran minden motorost utáltak és válogatás nélkül bosszút is álltak rajtuk, az amerikai vidéken…

Ennek ellenére, főleg a motoros filmek hatására az egyedi, átépített, magasra húzott kormányú, előre tolt lábtartós gépek száma egyre nőtt az amerikai utakon, a Harley pedig ha lassan is, de engedett. Bár a bűnözőket változatlanul utálta, az őket, majmolókat, főleg a Szelíd motorosok mozi sikere után, ügyes propaganda kötéltánccal is igyekezett a lehető legjobban kiszolgálni: így jelentek meg az első már gyárilag „stílusra igazított” motorok. Az ötlet az alapító egyik unokájáé, az akkor éppen a formatervezést vezető, és ma is a márka körül ügyködő Willie G. Davidson-é volt.

A receptet nem bonyolította túl, azt csinálta, amit a Pokol Angyalai is gyakorta, a márka nagy V2-eseinek motorját házasította össze a könnyű és agilis Sportsterek első futóművével, és a nagygépek vázával. Így született meg 1971-ben az első FX Super Glide, kizárólag berúgó karos indítással, magas kormánnyal, és 1200-as Shovelhead sorozatú V2-essel. Az újdonság, ha nem is azonnal, de 1972-re már mindenképpen siker lett, sorban álltak érte. A gépet a törvényen kívüliek is felfedezték maguknak, így vált a történet kerek egésszé, a kígyó a saját farkába harapott.

A 70-es évek végére az egyedi motor láz lecsengett, a brit, de főleg a japán konkurencia térnyerésével a RUB-ok csapata bőven válogathatott más márkák szalonjaiban is. A Super Glide szépen fejlődött, idővel indítómotort is kapott, de kereslete egyre csökkent. 1979-re Willie G. alaposan átrajzolta egykori gyermekét, az akkori legmenőbb keményvonalas stílusban, s miután 1981-ben a Harley függetlenné vált a márkát a 60-as évek óta irányító öntödei mamuttól az AMF-től, a csökkentett darabszámok újra profitot termeltek.

Az FX modellcsaláddá bővült, az itt bemutatott FXEF (az E az indítómotor jele, az F pedig a széles tankot jelöli) talán a legérettebb a gyári vagányok sorában, és ebben az érintetlen, át nem alakított formában ma már szinte fellelhetetlen. A kaliforniai Hunting Harleys műhely csapata mégis időről időre talál belőle egyet-egyet, az értékes veterán Harley-kat felkutató és restauráló vállalkozás nagyon színpatikus módon minden gépen csak azt teszi rendbe amit, muszáj, nem fest, nem krómoz újra, csak, ha kell. Ez a piros, 1981-es FXEF nagyon jó állapotban került elő, de a kötelező beavatkozásokat el kellett végezni rajta.

Kivették a motort, felújították a hengerfejeket (a gyorsan kopó szelepvezetők a 70-es évek végén és a 80-asok elején minden Harley bosszantó hibái voltak), új a kuplung, a váltó csapágyazása, és rendbe tették a fékeket, meg a kereket is. A levegőszűrő már nem volt eredeti, így saját készletükből vettek egy rá valót, de nem a pontosan oda illőt: ezen 1200 a felirat pedig a motor már a nagyobb 1340 köbcentis Shovelhead, így a 80 köbcolra utalva új, 80-as matrica kerül majd a mostani helyére (rejtély, hogy a kisebb motor méretét miért köbcentiben, a nagyobbét meg miért köbcolban adta meg a Harley).

Ezen az FXEF-en már nincs berúgó kar, de extraként még lehetett venni hozzá, a vitatott fogadtatású alukerekek alapárasak voltak, a küllősöket extraként mérték. A váltó négysebességes, a hátsó tárcsafék 1981-es újdonság (korábban is tárcsa volt hátul, de kisebb). A motor a kor HD-it ismerőknek meglepően gyorsan, a modern motorokhoz szokottaknak rettentő gyöszösen kel életre, négy-öt indítózás után. Alapjárata hidegen rettenetesen, melegen csak nagyon egyenetlen, hangja az alapáras kettő az egybe kipufogó miatt furcsa, a dübörgést elnyomja a V2-es vezérlésének mechanikus zaja és a szívás moraja. A gázreakció hidegen rossz, fulladozik a motor, és lassan is melegszik, ez Harley jellegzetesség. A szívatót még néhány kilométeres motorozás után sem, lehet vissza tolni a kaliforniai március 23 fokában.

A Shovelhead blokk (hengerfejei formája miatt kapta a lapátfejű becenevet) lent is iszonyú nyomatékkal tol, ráz, vibrál, hörög, ahogy kell. A váltó iszonyú hosszú utakon, de nagyon határozottan kattan a fokozatokba, a negyedik már városi sebességektől kapcsolható. Minden FXEF-hez alapáron járt az olajhűtő, ez a léghűtéses erőmű egészsége érdekében is fontos (sokan az olcsóbb FXE-kre is felszerelték), így 55-65 mérföld/órával (90-105 km/óra) a világból kihajtható a Super Glide. Tulajdonosa szerint ez az a tempó, amire az egész szerkezetet konstruálták, így 150 000 mérföld is könnyen elfutható nagyjavítás nélkül, a motor fordulatszáma nem éri el 3000/percet.

A szerkezet nagy és nehéz. A súlypont elég mély, így lassú menetben sem billeg a gép, a dönthetőséget az egyik oldalon a kipufogó, a másikon a primer hajtás háza és az oldaltámasz. A fékek meglepően jók, a lábakat előre nyújtva az ugyancsak extra első lábtartókra órákat ki lehet bírni a jól párnázott masszázsfotelben. Ez az FXEF igazi lételeme, a kényelmes korzózás, nem csak pihentető, figyelemfelkeltő is, az ilyen állapotú Harley Kaliforniában is vonzza a tömegeket, és gyorsan elindul a sztorizás egy-egy benzinkútnál.