Buick Century (1955)

Az első Century még 1936-ban gurult le a flinti sorról. A név nem kötődik semmilyen centenáriumhoz, a „doing the century”, azaz „megcsinálni a százast” az első világháborús brit hadipilóták mondása volt, és a száz mérföldes sebesség átlépésére vonatkozott. A legenda szerint a szólást egy, korábban az angol hadseregben szolgáló mérnök terjesztette el a Buicknál, és éppen kapóra jött, amikor az új, 100 mérföld/órára képes sorozatot tervezték. 1942-ig élt az első generáció, a háború után pedig a nagy formamester Harley Earl egyik legkedvesebb formaterveként élesztették újra, a kor igényeinek megfelelő látványos stílusban. Szedán, kombi, kabrió és hardtop (keménytetős kupé), valamint egy speciális, csak a rendőrségnek készített kétajtós lépcsőshátú szerepelt a programban.

Főszereplőnk kupé, és egy hazai gyűjtő kollekciójából került jelenlegi tulajdonosa garázsába. Alapvetően jó, de nem tökéletes állapotban volt, így hát kidobták a lötyögő gömbcsuklókat, kicserélték a kopott szelepszár szimeringeket, felújították a lógó kormányművet és a váltót is, csak a motorhoz nem nyúltak, mert nem kellett. Az elnyűtt műbőr kárpitot Olaszországból vásárolt valódival helyettesítették, ám meghagyták az eredeti szövetbetéteket. A Century az itthoni túrák mellett már bejárta fél Európát, a svájci Alpok havával is megküzdött, de a fényezés kezdettől fogva szúrta a tulaj szemét: a lökhárítók és a díszlécek is festékesek voltak, mert az autót – valószínűleg Amerikában a gyors eladás miatt – szétszedés nélkül fújták át.

A friss dukkó előtt darabjaira bontották a karosszériát, komoly rozsdát mindössze a csomagtartó fedelén találtak, és nagy megdöbbenésre előkerült egy baleset súlyos nyoma is. A jobb ajtó mögötti részt valamikor jókora ütés érhette, még a 0,8 mm-es lemez is átszakadt, a sérülést öt centi gittel takarták el. A hibát kijavították, a krómozott alkatrészeket elég volt polírozni. A fülkében bőven van hely, az elöl is háromszemélyes, osztott támlájú pad kényelmes, viszont élesebb kanyarokban, amikor ráadásul meg is dől a magas kasztni, az utasok csúszkálnak. Csak két műszer, sebességmérő és kombinált kijelző segíti a vezetőt, a második világháborús vadászgépekhez kifejlesztett speciális, elektromechanikus időmérő és a rádió is feláras gyári extra.

A fűtés-hűtés kiváló, a bonyolult rendszerrel sokfelé lehet küldeni hideget-meleget, a vezetőülés alatt külön fűtőventilátor dolgozik. Alapjáraton illedelmesen mormog a csupa vas V8, és nagyobb sebességnél sem zavaró a gurgulázás, a mechanikai hanghatás kevés. A feláras szervokormány meglepően pontos, pedig nagyon könnyen forog, a kétfokozatú automata mintha nem is létezne, olyan észrevétlenül kapcsolgat le is, fel is. A gyorsulás tisztességes, rendesen ki tud lőni a Buick, a mai forgalom néhány sztárját is faképnél hagyja. A négy dobfékkel azonban vigyázni kell, időben kell elkezdeni a taposást, mert a rásegítő ellenére elég nehezen áll meg a majd két tonnás cirkáló. A felújított futómű valamivel keményebb az egykorinál, idővel bekopnak az elemek, és lágyul, hintósabbá válik a rugózás is.

Mindent összevetve, az idestova 60 esztendős Century igazi élmény. Nem mindennapi látvány a makulátlan állapotú gép, az 5,25 m hosszú, krómtól csillogó karosszériával mindenhol garantált a feltűnés. A külcsín mellett a műszaki tartalom is figyelemreméltó, bár a négytorkú Rochester-karburátorral etetett 5,3 l-es, 236 LE-s, 447 Nm forgatónyomatékú V8-as étvágya miatt hamar kiürül a 72 l-es üzemanyagtartály.

– Huber –