Jelen idő

2019. november 27. szerda, 14:08

Mercedes-Benz SL (R129)

A számok árulkodnak: bár ránézésre senki nem gondolná, a Bruno Sacco tervezte, R129-es sorozatú Mercedes roadster bizony veteránkorba lépett!

Az első, 1989-es példányok idén 30 évesek (a bemutatót a Genfi Autószalonon tartották), ezeket még 300 SL és 500 SL jelzéssel kezdték árulni, és a kisebb erőforrás létezett hengerenkénti négyszelepes változatban is.

Nehéz elképzelni, hogy OT-s rendszámot kaphat. A tető vászon, de kemény „hardtop” is volt hozzá

A gyári kínálat krémjét, a 6,0 l-es, 12 hengeres 600 SL-t 1993-ban mutatták be, majd 1994-től minden modellnél az SL jelzés került előre és ezt követték a számok. A gyár nagy hangsúlyt helyezett a biztonságra, itt többek között már automatikusan előugró keret védte az utasokat egy borulásnál.

Automatából négy- és ötfokozatút kínált a gyár, kéziből csak ötöst a belépő motorokhoz

Az SL-t szinte azonnal kezelésbe vették a tuningműhelyek, az akkr még független AMG az 500-asba 5,5 és 6,0 l-es V8-asokat, a 600-asba pedig 7,0 és 7,3 l-es V12-eseket épített. Összesen 213 ezer R129-es készült a brémai üzemben.

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Legyen saját címoldala!

Tegye különlegessé az idei karácsonyt! Lepje meg rokonait, barátait,...

Jelentkezési lap – Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance 2022

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

Építse meg a Wartburg 353 valósághű mását!

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Elkészült a Közlekedési Múzeum első Ikarusa!

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

15 millió Skoda – 116 év alatt

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás