Dukko

Történelem: Jaguar XJ - Very british?

“A valaha készült legjobb Jaguar.” – hangoztatta a reklámokban Sir Lyons, pedig a lemezek alatt ott rejtőzött a múlt, például a Mark II független első, valamint a hatalmas szedán, a Mark X hátsó felfüggesztése, természetesen mindkettő módosítva. De említhetők a dupla üzemanyagtartályok és az XK-sorozatú hathengeres motorok is, utóbbiak beváltak mind az utcai XK sport-, mind a Le Mans-i futamgyőztes C- és D-Type versenyautókban, ám az alapjaiban 1949-es konstrukcióval, húsz évvel később, az XJ 1968. szeptemberi megjelenésekor már aligha lehetett villogni.

Ha belegondolunk, az XJ formavilága sem volt világrengető újdonság, mert az elődnek tekinthető Mark X/420G ugyanúgy ikerfényszórókkal, krómozott hűtőmaszkkal és rendkívül nyúlánk, a farnál kecsesen elkeskenyedő felépítménnyel rendelkezett. Az XJ-t a mesterien eltalált arányok tették lenyűgözővé: hiába volt mind tengelytávjában (2762 mm), mind hosszúságában (4815 mm) rövidebb a Mark X-nél, a méreteihez képest széles és feltűnően alacsony (1340 mm-es) karosszériája vizuálisan más dimenzióba helyezte.

A Series I forgalmazása 2,8 (180 LE) és 4,2 l-es (245 LE) sorhatosokkal indult (XJ6), de a forrásokban, könyvekben írt teljesítmények csak statisztikai adatok, a márkaklubok fórumain 140 és 185 LE az elfogadott és „hiteles” érték. Az 1972-ben debütált, módosított hűtőmaszkot viselő, SU helyet Stromberg karburátorokkal etetett, 5,3 l-es, V12-es XJ12 valóban tudta a gyári 253 LE-t, és akkoriban az egyetlen 12 hengeres, 225 km/h sebességre képes sorozatgyártású limuzinnak számított – ugyanekkor jelent meg a 10 centivel hosszabb (2865 mm-es) tengelytávú XJ6L és XJ12L is. A kisebb hűtőmaszkos, módosított lökhárítós Series II 1973 őszén érkezett, a 2,8-as belépő motornál 1974-től már az új 3,4 l-es (161 LE-s) sorhatossal – ettől az évtől a limuzinoknál megszűnt a normál (angol fordításban short, azaz rövid) SWB tengelytáv, csak a hosszú LWB maradt a kínálatban.

A 4,2-es teljesítménye 175 LE-re csökkent, a karburátoros V12-es 258, a Lucas befecskendezős (1975-től, a C kupéban is) 285 LE-s volt. 1973-ban a Jaguar kétajtós, B-oszlop nélküli kupét faragott a normál tengelytávú XJ-ből, ami formailag mestermunka lett. Az XJ-C csak 4,2-es és V12-es motorral volt elérhető (XJ4.2C és XJ5.3C), de a gyártás bő másfél évet csúszott, mert nem tudták megoldani az oldalablakok szigetelését (később sem), továbbá a vinyllel bevont fémtetővel is akadtak gondok.

Ami a váltókat illeti, a Series I és II esetében a hathengereseket alapból négyfokozatú kézivel szerelték, a V12-höz pedig mindvégig háromfokozatú Borg-Warner automata járt, amit pluszpénzért kínáltak a többi modellhez is, a kézi helyett. A filmekből és az utcáról leginkább ismerős „öreg” XJ az 1979-1992 között árult Series III. Ennél fontos, de alig szembeötlő változtatás a műanyagbetétes lökhárító, a süllyesztett kilincs és a kisablak nélküli első oldalüveg. A belépőmodell maradt az SU porlasztós 3,4 l-es (165 LE-s), utána a már L-Jetronic befecskendezős, 205 LE-s 4,2-es következett – ezekhez alapból ötfokozatú kézi váltó árt -, míg a csúcsmodellt a 285 LE-s V12-es vitte. 1981-bewn jelent meg a módosított, Fireball-hengerfejes V12 H.E., ami nem növelt teljesítményre, hanem takarékosabb üzemre (High Efficiency) utalt.

A Series III utódja, a „kocka” XJ40 sorozat 1986-ban érkezett, de a Jaguar piaci stratégiája szerint a V12-es motorral 1992-ig globálisan megmaradt a klasszikus karosszéria. A Series I-II-III családon belül, minden modellnek létezett magasabb felszereltséggel, díszesebb külsővel-belsővel rendelkező Daimler megfelelője. A műszaki alapok azonosak voltak, a tartalomra a hathengeresnél a Sovereign, a V12-esnél a Double Six, az abszolút csúcsverziónál pedig a Vanden Plas felirat utalt – 1984-től a gazdagon felszerelt Jaguarok is megkapták a Sovereign jelölést. A darabszámok tekintetében, a különféle karosszéria, valamint a Daimler változatokkal együtt, a Series I-ből összesen 98 527, a Series II-ből 127 078, a Series III-ból 177 243 darab készült 1968-1992 között.