Technikum
Épülhet a Közlekedési Múzeum! - Győztes
Az új Közlekedési Múzeumra vonatkozó nemzetközi tervpályázatra összesen 13 magyar és külföldi építésziroda adott be érvényes pályaművet.
Az eredményhirdetést február végén tartották, az új múzeum helyszínéül szolgáló kőbányai, az egykori MÁV Északi Járműjavító területén álló dízelcsarnokban. A 18 főből álló, neves hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri az 1979-ben alapított amerikai Diller, Scofidio + Renfo építésziroda munkáját találta a legjobbnak, így ez az iroda kapta a lehetőséget az új Közlekedési Múzeum épületegyüttesének, és az épületet körülvevő parknak a megvalósítására. A második helyezéssel – megosztva – egy francia, egy amerikai és egy magyar iroda, a PLANT Atelier munkáját értékelték, míg a harmadik a szintén magyar Építész Stúdió lett.

A zsűri rövid értékelése szerint a győztes pályázat mögött komplex, a terület ipari örökségét izgalmasan kihasználó, korszerű kiállító- és szabadtereket felvonultató létesítmény áll, amely méltó a nagy múltú, 1899-ben alapított intézményhez. Az amerikai tervezők a dízelcsarnokot új épülettel egészítik ki, amely befelé áthatja a csarnok tereit, illetve egy szinte lebegő tető alatt új múzeumi kiállítóhelyet és többszintes városi közteret hoz létre. A régi csarnokhoz csatlakozó épületszárny – mintegy kihúzott fiókként – enged betekintést a múzeum belsejébe, és a látogatókat bevonzza a forgalmas Kőbányai út – Könyves Kálmán körút kereszteződés felől. Fontos, hogy a kialakított közterületek karakteres, vonzó környezetet teremtenek a látogatókon kívül a járókelők számára is.

Az új épületrész a meglévő, ipari örökségvédelem alatt álló értékeket engedi érvényesülni, megőrzi és újrahasznosítja a dízelcsarnok karakteres belső tereit, valamint legfelső szintje remek kilátást nyújt a területre, illetve a környező városrészre. A városligeti helyszínnél kétszer nagyobb, mintegy 10.000 négyzetméteres, a legkorszerűbb technológiával létrejövő új állandó kiállítás eredeti műtárgyakkal és járművekkel mutatja be a magyar közlekedés nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, inspiráló történetét. Az új épületegyüttesben – a kiállítás területével közel azonos területű – látogatható műtárgyraktár, szakkönyvtár, dokumentációs központ, valamint restaurátorbázis is helyet kap.

A nagyközönség elől közel másfél évszázada elzárt kőbányai terület megnyílik: átjárható új közösségi terek, találkozóhelyek jönnek létre, és a volt ipari övezet rehabilitációjával a főváros jelentős zöldterülettel is gyarapodik.
Hozzászólások
Friss anyagok

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.