Menetszél
Wartburg 311 (1962) - Egy füst alatt!
Kétütemű motorjával, kereszt laprugós futóművével a 311-es nyugati mércével már a megjelenésekor elavultnak számított, de nálunk, pláne az autóhiány utáni korszakban nagy szám volt.

1958-tól ilyen rácsos volt a hűtőmaszk, 1960-tól pedig kisebbek, 170 mm átmérőjűek lettek a fényszórók és háromrészesek a lökhárítók. Standardból és De Luxe-ból több mint 185 000-et gyártottak, hozzánk is sok jött, 60 000 és 66 000 Ft-os áron. 1965-ben a 312-es sorozat váltotta le
A történet kiindulópontja az 1940-ben bemutatott DKW F9, amit a háború után az NDK-ban – lényegében változatlanul – IFA-ként gyártottak tovább. Az eisenachi mérnökök 1955-ben, jórészt titokban kezdték el az új 311-es modell kifejlesztését. Pénz híján, az F9-ből átvett kétütemű háromhengeres, 900 köbcentis motorra új hengerfejet szerkesztettek, és nagyobb átmérőjű felömlőkkel a 30 LE-t 37-re tornázták fel.

15 colos kerekeken gurultak, a 312-esek már 13-asokon. 1960-ban íves díszlécek váltották le az egyeneseket és megjelent a csomagtér kilincse – addig az utastérből lehetett nyitni. A De Luxe kivitelek többféle kéttónusú fényezéssel készültek elválasztó krómcsíkkal
Az IFA alvázát megnyújtották és meg is erősítettek, a kereszt laprugók maradtak, de a kocsi hidraulikus lengéscsillapítókat kapott, Hans Fleischer pedig rajzolt egy mutatós karosszériát. A vezetőségnek tetszett a közeli várról Wartburgnak keresztelt prototípus, 1956-ban sorozatgyártásba is vették. Nyugaton már dúlt az önhordó korszak, de az alvázas felépítés előnyeként a VEB Automobilwerk olcsón tudott különböző felépítményeket illeszteni a 311-es alapjaira (összesen 13 félét gyártottak: öt szedán, két kupé, két kombi, Kübelwagen a rendőrségnek, kisteherautó, kabrió és az 50 LE-s 313-1 sportkocsi).

Az alul kisebb ívű kormánnyal könnyebb a beszállás. A jobboldali műszer a vízhőfokot és a benzinszintet mutatja, a Stern Berlin rádió eredeti extra
A szerkezetet folyamatosan fejlesztgették, először a gyenge dinamót cserélték erősebbre, 1958-ban szinkronizálták a váltó három felső fokozatát és duplex dobfékeket tettek előre. 1960-ban a kompresszió megemelésével és az égésterek átdolgozásával 40 LE-re nőtt a teljesítmény, 1962-ben pedig 992 cm3-re fúrták fel a motort, átalakították a főtengelyt, és megint a hengerfejet – 45 LE lett az eredmény.

Egykor csak így fért el a hűtő az F9 lejtős motorházteteje alatt, de a kocka 353-as Wartburgnál is itt maradt
A termoszifonos hűtést szivattyús váltotta le, a futómű központi olajozása helyett áttértek a zsírzó gombokra. Az 1965-ben bevezetett újabb (kiskerekű) sorozat megjelenéséig már kevés dolog változott; a 311-est 43 országba exportálták, még az USA-ba is jutott belőle!
Tesztautónk tulajdonosát már gyerekkorában lenyűgözte a „púpos” Wartburg, sok évtizeddel később be is szerzett egy műszakilag és esztétikailag is javításra szorulót. A teljes tatarozást választotta: a karosszérián csak kisebb dolgokat kellet javítani, de kicserélték a küszöböket, az ajtókat és a taposólemezt is. A motorban minden új, a futómű elemei, a fékek meg a féltengelyek szintén frissek.
Könnyen indul, orrából dől a jellegzetes deng-deng-dedeng… Hidegen is jól húz és egyenletesen jár, csak rettenetesen füstöl. Váltója rövid utakon, finoman kapcsolható, ha kitanultuk a fordított H-sémát (egyes a műszerfal felé fel, kettes le, harmadik magunk felé fel, negyedik le, a hátramenethez pedig ki kell húzni a pálcát és le) könnyű kezelni. A pattogós futómű gyenge partner az úthibák egyengetésében, de a laprugók cserébe egyenesben és kanyarban is stabilan tartanak.

Pici koronggá zsugorodott a gázpedál, a távolabbi kar a csomagtér-nyitó, a közelebbi a szabadonfutót kapcsolja
A 311-es jól tartja a lépést a mai forgalommal, de az elől dupla munkahengeres dobok ellenére is oda kell figyelni a féktávra, ráadásul a füst miatt – érthető módon – mindenki és mindig meg akar minket előzni! Az öreg kétütemű a hosszabb túráktól sem ijed meg, gazdája gyakran elviszi veterántalálkozókra, kirándulásokra, és ahogy mondja, 90 km/órával kimegy a világból…
Hozzászólások
Friss anyagok

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.