Serleg

2017. július 31. hétfő, 14:08

Zaporozsec találkozó Sopronban - Víkend

Lezajlott a Magyar Zaporozsec Klub éves találkozója, amit idén júniusban ezúttal Sopronban tartottak – rekordszámú résztvevővel.

Helyi erőként Dr. Harajda Miklós és a ReCar Classics & Customs csapata gondoskodott az izgalmas programokról. Az első, pénteki nap a megérkezésről és az ismerkedésről szólt, hiszen – most első alkalommal – két német Zapi is részt vett az eseményen, ezzel viszonozva a magyarok drezdai találkozón való megjelenését. Ehhez jó alapot adott az esti malacsütéssel egybekötött borkóstoló.

Ritkán látni együtt ennyi Zaporozsecet – és büszke tulajdonost…

Másnap, szombaton befutottak a társaság többi tagjai, így a klub történetében rekord született: a túrán tucatnyi Zaporozsec pöfögött végig vidáman a Soproni-hegység útjain, igen nagy feltűnést keltve. A kirándulás meglepetéseként mini erdei rallye-n is részt vettek az autók, komoly külsőséget adó rajt-cél kapukkal, valamint a tájékozódáshoz itinerrel. A futamot Halászi Esztiék nyerték eperszínű 968A típusú Zapijukkal.

Itinerből tájékozódtak a versenyzők

Az ebéd és a csoportkép elkészítése után, a Fertő-tó megtekintése, majd kevéske szabadprogram következett; a csapat fáradtan, éhesen érkezett vissza a szállásra, ahol feldobta a hangulatot a közös grillvacsora, miközben a résztvevők megtekinthették a 2015-ös találkozó filmjét is.

Erdei rallye-n bizonyíthatták tudásukat a résztvevők

A zárónap sem sikeredett unalmasra: vasárnap zajlott a soproni alkatrészbörze és veteránjármű-kiállítás az Alpha park parkolójában. A Zaporozsecek beálltak a kiállított járművek sorába, a klubtagok pedig nosztalgikus városnézésre indultak egy 311-es régi Ikarus busszal. Az idegenvezetés után rövid nézelődés következett a börze területén, majd visszaülve a Zapikba, a társaság a találkozó utolsó programpontja felé, a fertődi Esterházy-kastélyhoz vette az irányt.

Veterán Ikarus 311-es vitte városnézésre az érdeklődőket

Jövő nyáron Miskolc környékén kell számítani – remélhetőleg ugyanekkora létszámú – Zapis csoport jelenlétére, akkor lesz ugyanis a következő nagy klubtalálkozó és összejövetel.

Szabó Zsanett

(Bővebb információ: zaporozsec.com)

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Legyen saját címoldala!

Tegye különlegessé az idei karácsonyt! Lepje meg rokonait, barátait,...

Jelentkezési lap – Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance 2022

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

Építse meg a Wartburg 353 valósághű mását!

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Elkészült a Közlekedési Múzeum első Ikarusa!

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

15 millió Skoda – 116 év alatt

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás