Dukko
Skoda 1101/1102 - Ajtóstól
A második világháború után, a tavaly hetvenéves Tudor becenevű típussal indult újra az autógyártás a Skodánál.

Balról jobbra: 1101 Tudor, Cabriolet, Roadster. Mindháromban ugyanaz a négyhengeres, 1,1 l-es, 32 LE-s motor dolgozott
A háborút követő szakember- és pénzhiány miatt több autógyár is 1930-as évekbeli, korszerűsített típussal indította újra a termelését, így a Mercedes-Benz például a 170-essel, a Skoda gyakorlatilag a Popularból lett 1101-essel jelent meg. A 66 700 koronás induló árral olcsónak szánt, a legtöbbeknek mégis elérhetetlen cseh modell a méretei alapján ma kisautónak számítana: tengelytávja 2485 mm, hossza 4050, szélessége 1500, magassága 1520 mm, saját tömege egy tonna körül alakult. A technika egyszerű, a még részben fakeretes acélkarosszériát központi csővázhoz rögzítették, a felfüggesztés mindkét tengelynél kereszt-laprugós, hátul lengőtengelyes megoldással – ezért tűnnek viccesnek, ó-lábúnak ezek a Skodák.

1101 Cabriolet – meghagyták a tetőívet és az ajtók ablakkeretét is. Az első ajtó minden Tudornál hátrafelé nyílt
A gyártás több mint hét évtizede, hivatalosan 1946. május 6-án indult, másnap már sorozatban gördültek le a szalagról az 1101-esek, amelyek egy korábbi „népszokás” szerint a fonetikusan kiejtett angol two door, azaz kétajtós után kapták a Tudor becenevet. Az önjáró alvázak Mlada Boleslavban készültek, a szerelést Kvasiny-ban és Vrchlabí-ban fejezték be. Motorválaszték nem volt, az egyetlen 1,1 l-es, vízhűtéses, soros négyhengeres, OHV vezérlésű benzines teljesítménye elérte a 32 LE-t (4200/perc), a legnagyobb sebesség a 100 km/h-t. A négysebességes váltóban csak a 3. és a 4. fokozatot szinkronizálták, a kuplung egytárcsás száraz, a fék hidraulikus volt, a hajtás kardánon át a hátsó kerekekre jutott.

Csak ketten fértek el a Roadster utasterében, a Cabriolet hátsó üléseit ennél kiszerelték. A hátsó kerekek furcsa dőlése a lengőtengelyes felfüggesztésnek köszönhető
Alapmodellnek a kétajtós szedán számított, ebből Cabriolet is készült, amelynél meghagyták az ajtókat a tetőívekkel együtt és csak a köztük lévő felületet cserélték nyitható vászonra. 1948-ban korszerűsítették a típust és 1102-esként jelölték, jött a négyajtós, de változatlanul Tudor becenevű – itthon sokáig taxiként futó – szedán, a teljesen lecsupaszított tetejű Roadster, továbbá a kétajtós átalakításával kombi, áruszállító furgon, valamint mentőautó (betegszállító).

Egyszerű, mégis ízléses, informatív műszerfal. A fa nem csak dekoráció, még a vázszerkezetnél is alkalmazták
Az 1089 köbcentis motor változatlan maradt, de a váltókar a kormányoszlopra került és megújult a műszerfal. 1948-51 között élt a ponyvatetős 1101 Vo és P, előbbit a honvédségek, utóbbit a belügyi szervek rendszeresítették, a típus Magyarországon nem hivatalosan Colonial néven lett ismert. Mivel komoly terepen, összkerékhajtás híján nehezen mozgott, nálunk a katonai változatokat idővel átvette a Posta, az MHSZ, több erdészet és termelőszövetkezet.

Csak az 1948 utáni 1102-sekre jellemző, ritkább lamellás hűtőmaszk alapján található ki, hogy ez egy Skoda Sport. Spa-ban a Tudor győzött a 24 óráson, a második és a harmadik helyre szintén Tudor futott be
Az univerzális 1101/1102 meglepő sportsikereket is fel tudott mutatni, 1948-ban, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban rendezett 24 órás versenyen három Tudor bérelte ki a dobogót az 1100 köbcenti alatti kategóriában. A Skoda többféle 1101/1102-alapú Sport és Supersport példánnyal kísérletezett, a legerősebb gépet kompresszorral erősített, 1490 köbcentis, 180 LE-s motor vitte 200 km/h feletti tempóval.

Katonai kivitelű 1101 Vo – Portugália, Szaúd-Arábia és Egyiptom is vásárolt ilyen Skodát. A Vo és a P a cseh vojensky otevreny, illetve a pohotovostní meghatározások rövidítése
1946 és 1952 között összesen 66 904 darab Skoda 1101/1102 készült és e mennyiség 65 százalékát exportálták a csehek: 1947-ben 36, 1951-ben már 76 országba szállították a típust, köztük Lengyelországba, Hollandiába, Belgiumba, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Indiába és Kanadába. A Vo és P kivitelekből világszerte 4 237 példányt értékesítettek. Mlada Boleslavban, a Skoda márka múzeumában a gyár külön tárlaton, megőrzött (felújított) autókkal színesített kiállításon emlékezett a kronológiai mérföldkövet jelentő típusára.
Hozzászólások
Friss anyagok

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.