Technikum

2016. február 14. vasárnap, 10:37

Automobillal külföldre - Turisztika

Régen sem lehetett csak úgy ad hoc útra kelni: iratok, szabályok, előírások a harmincas évek nemzetközi forgalmával kapcsolatban.

Spicchűtős Mercedes rajtol 14-es számmal a Királyi Magyar Automobil Club irodája elől az Apponyi téren, a Magyar Túra versenyen

Autóval utazni, túrázni Európában már a harmincas években sem számított extrém kihívásnak, igaz, az úthálózat kiterjedtsége és az üzemanyagtöltő helyek gyakorisága meg sem közelítette a mai állapotokat. Ha egy jómódú „automobilista” úgy döntött, a vakációja során kocsival járja be a környező országokat, előtte többféle iratot, okmányt kellett beszereznie, mint manapság. Evidens, hogy az utasoknak útlevéllel – szükség esetén vízummal -, a gépjárművet vezetni szándékozóknak emellett érvényes gépjárómű-vezetői igazolvánnyal kellett rendelkezni.

Nemzetközi karjelzések: elindulás, kanyarodás, lassítás, előzés – ezeket mindenhol értették Európában, nem csak az autósok, de a motorkerékpárosok is

Az útleveleket a Magyar Királyi Államrendőrség állította ki Budapesten, az akkori V. kerületi irodájában. Az autó belföldi forgalmi engedélyét külföldre kötelezően vinni kellett, de kiegészítésképpen, közigazgatási okmányként szükség volt egy nemzetközi úti-igazolványra is. Ezt a szabvány, minden országban egyforma külalakú nyomtatványt itthon kizárólag a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) tölthette ki, a IV. kerületi Apponyi tér 1. szám alatt – ez a mai Ferenciek tere. Az igazolványt írásban vagy szóban kellett kérvényezni a KMAC titkárságán, a kérdőív adatait a forgalmi engedély alapján vezették át, de mellékelni volt szükséges magát a forgalmit is, sőt a vezető(k) jogosítványát egy 45×45 mm-es arcfényképpel együtt.

Minden külföldre utazónak kellett útlevél, vízum, és aki vezetett, annak jogosítvány is – utóbbit és a kocsi forgalmiját külön úti-igazolvány emelte nemzetközi szintre

A nemzetközi úti-igazolvány a kiállítástól számítva 1 évig volt érvényes, a kiállításért 15, az érvényességhez szükséges okmánybélyegért 100 aranykoronát fizetett a kérelmező. E papír nélkül az autó külföldön nem közlekedhetett, a vezető bármilyen ellenőrzésnél ezzel igazolta a jármű tulajdonjogát, biztonságos műszaki állapotát és összességében a forgalmi és a vezetői engedély csak ezzel az okmánnyal együtt lett nemzetközi érvényű. Mindezt kiegészítve, 10 aranykorona ellenében ki kellett váltani a rendőrségtől a nemzetközi előírásoknak megfelelő, ovális alakú, 300 mm széles és 180 mm magas államazonosító táblát, Magyarország esetében fehér alapon fekete H betűvel.

Sapka, szemüveg, hosszú vízálló kabát – jellemző automobilista öltözet nyitott túrakocsikhoz

Mielőtt a jármű kilépett az országból, a határon a vámkirendeltség az automobilt vámelőjegyzésbe vette, amiről véges határidejű bizonylatot adott: e jegy érvényessége igazodott az úti-igazolvány dátumához. Ha visszaérkezés után a határon érvényesített jegyet nem küldte vissza a tulajdonos a vámhatóságnak, akkor a hivatal automatikusan kirótta a kocsira a vámot. Tovább bonyolította a dolgot, hogy a külföldön használt autókra vámilleték megfizetését kérte az adott ország, amely összeg visszajárt, amikor az autó (legkésőbb 6 hónapon belül) elhagyta az országot.

Vasúti szállításnál nem volt érvényes a vámeljárást gyorsító triptyquet rendszer

A pénzt a határon fizették vissza, ami sokszor fennakadást okozott. A helyzetet felgyorsítva, a különféle nemzetközi autóklubok egységes, 6-12 hónapig érvényes, egymás ügyfeleiért hitelt vállaló engedélyt (triptyquet) adtak ki, amely biztosította a szabad vámhatáron való átkelést. A KMAC az Első Magyar Általános Biztosító Társasággal szövetkezve nyújtott pénzügyi garanciát, ha netán az autót nem sikerült a határidő előtt hazahozni és vámot kellett fizetni. Ha valamilyen okból a határon nem történt meg az ellenőrzés, a tulajdonos az adott ország magyar nagykövetségén volt köteles kijelenteni a helyszínen bemutatott gépjárművét. Érdekesség, hogy a triptyquet rendszert az autó vasúti szállítása esetén nem lehetett igénybe venni.

Magyar autók a Vereckei-hágónál, az 1950-ig meglévő emlékobeliszknél. Jól látszik a H betűs államjelzés

Sokáig volt érvényben az 1909. október 11-i nemzetközi egyezmény, amely egységesítette a közlekedést. A sebességhatároknál Európában a lakott területen 10-20 (Luxemburgban ún. ügetőtempó), a „szabadban” 25-45 km/h volt engedélyezve. Magyarországon és Németországban a felső határ helyett „közbiztonságot nem veszélyeztető” tempót írtak elő, míg Svájcban a postakocsikkal való sűrű találkozásokra figyelmeztettek. Az egyezmény elöl kettő, hátul egy lámpát tett kötelezővé, de a színekkel konkrétan nem foglalkozott. A gyakorlatban a fehér (színtelen) volt jellemző elöl, de Dániában az egyik fényszóró zöld sávos, Svájcban, Portugáliában, Franciaországban pedig teljesen zöld volt. Hátul csak az angolok és a románok szereltek fel vörös lámpát, a legtöbb országban itt is a színtelen dominált.

(fotók: Fortepan)