Technikum

Látogatás a Maybach gyárban - Nagyvizit

A Boden-tó parti Friedrichshafent nem véletlenül nevezték a Maybach városának, hiszen a térség XX. századi felvirágzása az iparvállalatnak volt köszönhető. A maga nemében birodalomról volt szó, hiszen az automobilok, a Zeppelin léghajók mellett többféle erőforrásokat, külön üzemben fogaskerekeket (ZF), és komplett repülőgépeket (Dornier) is gyártottak. Mivel Németországot az első világháború után ipari korlátozás sújtotta, a konszernhez tartozó utóbbi vállalat a tópart túloldalán, Svájcban termelt – sikeres típusa volt a csónaktestű DO-X repülőgép.

A Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) titkára, Petrovits Vidor 1930-ban, a Nemzetközi Autóklubok Szövetsége (AIACR) londoni és párizsi ülésein vett részt, és hazafelé tartva látogatta meg a Maybachot. Nem ismeretlenül toppant be, az autómárka kelet-európai képviselője, Simó Sándor a Párizsi Autószalonon már bemutatta őt Bernhard vezérigazgatónak, ő pedig dr. Eckenernek, a Zeppelin vezetőjének. A titkár szerette volna, hogy a következő esztendőben, a tavaszi budapesti autós csillagtúra és kiállítási hét során egy Zeppelin léghajó a magyar fővárosba érkezzen látványosságként, továbbá autós ötletei is akadtak.

A tárgyalások sikerrel zárultak, jöhetett a léghajó, a vezérigazgató pedig rábólintott, hogy a számukra biztosított standon két Maybach luxuskocsi pompázzon, ráadásul az egyik magyarországi műhelyben készült karosszériával! Az autókon felül egy 12 hengeres, 70-80 km/h átlagtempóval közlekedő távolsági autóbuszokhoz fejlesztett motor, egy Zeppelin motor, valamint egy „gyorsmenet-váltómű” is helyet kapott.

Petrovits Vidor a látogatása során Maybach-tulajdonú, a Boden-tó partján álló szállodában lakott, és közlekedését segítve autót biztosítottak számára. Ennek típusáról nincs feljegyzés, de a titkár az úti leírásában megjegyezte, hogy a városban járva többször is látta a dr. Eckener használatában álló fehér Maybachot, valamint módjában állt a gyár luxusmodelljei közül a legimpozánsabb, hatüléses limuzint kipróbálni. Mivel 200 lóerőt említ, ez a DS8 típust egyértelműsíti, melyet 8,0 l-es, 200 LE-s V12-es hajtott, akár 170 km/h feletti tempóval. (Ugyanilyen erőforrás található a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő, Spohn karosszériás DS8-ban is.)

Petrovits kiemelte, 150-nel suhanni ezzel olyan érzés, mint másik kocsival erőlködés nélkül, 80-nal poroszkálni. Nem hiába ez a 2,8 tonnás óriás a legdrágább német automobil, az ára meghaladja a 31 ezer márkát – ennyiért szép családi házat lehet venni. A vezetőnek könnyű dolga van, a szokásos módon csak a hátramenetet, és az előremenetet kell kiválasztani, a sebességek pedig kis karral kapcsolhatók, amit a kormányhoz szereltek. Az emelkedőket egyébként meg sem érzi az erős motor.

Évente nagyjából 300 luxusautót szerelnek össze Friedrichshafenben, igazi ritkaságok ezek a műremeknek beillő gépek, így külön öröm, hogy a budapesti csillagtúrán két Maybach is rajthoz áll, és az egyik volánjánál Herr Schoppinger, a gyár főpilótája ül majd. A titkár az autógyár mellett a Zeppelin üzemet is megtekintette, és szerencséje volt közelről végignézni egy felszállást: a szivartestű léghajó éppen Chemnitzbe tartott. A levegőbe emelkedés alig 3 percet vett igénybe, és amint megtudtam, a leszállás sem tart hosszabban. – írta egy korabeli autóslapban közölt nyilatkozatában.

 

A német Motorvision kisfilmje a Maybach Zeppelinről.