Technikum

2015. március 22. vasárnap, 14:30

Az autókürtök története - Hangadók

Hasznosabb a hangos duda, mint a jó fék – mondogatták örök igazságként a régi idők automobilistái.

Ilyen „fúvószenekart” csak luxuskocsikra tettek, az olcsóbbakon egytölcséres dudák harsogtak

Ilyen „fúvószenekart” csak luxuskocsikra tettek, az olcsóbbakon egytölcséres dudák harsogtak

Már az első motorkocsik megjelenésekor világossá vált, hogy a biztonsághoz elengedhetetlen valamiféle figyelmeztető hangkeltő szerkezet. A sípokat és harangokat gyorsan elvetették, az 1900-as évek elején Franciaországban találták fel az első, tényleg hatásos jelzőeszközt, az autókürtöt. Az ötlet a rézfúvós hangszerektől jött, de az autón a tüdőt gumilabda helyettesítette, az összetettebbeknél pedig olykor a kipufogógázok.

Megrendelésre készülhetett a látványos rézkígyó, akár féldrágakő szemekkel is

Megrendelésre készülhetett a látványos rézkígyó, akár féldrágakő szemekkel is

Gyorsan elterjedt, mindenféle méretű, formájú, hangolású és hangerejű változatban, a kasztni külső részére, a sofőr keze ügyébe, vagy a kormányoszlopra szerelték őket. Komolyabb törvényi szabályozás híján az akár egy kilométerre is elhallatszó szörnyetegek éppúgy használatban voltak, mint a lágy hangú arkangyal után Gabrielnek nevezett dudák. A labdakürtök magmaradtak egészen a húszas évekig, de a forradalmian új, elektromechanikus szerkezet már 1908-ban készen állt.

Rengeteg kivitelben riogatták a közlekedőket a Klaxonok. Részlet egy St. Louis-i cég katalógusából

Rengeteg kivitelben riogatták a közlekedőket a Klaxonok. Részlet egy St. Louis-i cég katalógusából

Az amerikai Miller Reese Hutchinson feltaláló szabadalmaztatta és a Lovell-McConnell Manufacturing Co. kezdte gyártani, de később készítőtől függetlenül (a Delco-Remy és a Lucas is gyártotta) rajta maradt az ógörög „klazo”, visítani szóból származó Klaxon elnevezés. Működése egyszerű: a tölcsér mögé szerelt acélmembránt egy villanymotor által forgatott fogazott tárcsa rezegtette. Ennél a váltakozó gyorsuló és lassuló mozgás adta azt a rekedtes hangot, ami aztán az amerikai utcák jellegzetes alapzaja lett, és rengeteg régi filmben ma is hallható.

Az utolsó kültéri trombiták a harmincas években működtek. Csillogóra krómozva, gyakran párban

Az utolsó kültéri trombiták a harmincas években működtek. Csillogóra krómozva, gyakran párban

Nemsokára a villanymotort elektromágnes váltotta le, ezzel megszületett a napjainkban is használatos kürt. A kísérletezők a továbbiakban csak finomítottak a szerkezeten, megfigyelték például, hogy a forgalom alacsonyfrekvenciás mormogását a leghatékonyabban a 405-500 Hz közötti hangmagasság és a 100 dB körüli hangnyomás töri át. Ezért így hangolták készülékeiket, ugyanúgy, mint a hangszereket, legtöbbször a zenei Esz vagy C, esetleg Fisz vagy Aisz hangra.

Manapság is használatos tányéros kürtök. A csigatölcséres változat valamivel hatékonyabb

Manapság is használatos tányéros kürtök. A csigatölcséres változat valamivel hatékonyabb

A harmincas években, amikor már a tervezők az esztétikumra is odafigyeltek, kiváló külső díszítőelemeket faragtak belőlük, de az autóipar hamarosan elbújtatta őket a gépházba, a hűtőrács mögé. Ekkora datálható a nyomógomb kormányközépre vándorlása is. Az olaszoknál és a franciáknál az ötvenes években divatőrület volt az egész dallamokat eljátszó kürt együttes. Napjainkig alig változott a kötelezően fontos apróság, lényegében ma is Klaxon-utódok figyelmeztetnek minket az utakon.

Érdekli, hogy szól egy Klaxon?

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Legyen saját címoldala!

Tegye különlegessé az idei karácsonyt! Lepje meg rokonait, barátait,...

Jelentkezési lap – Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance 2022

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

Építse meg a Wartburg 353 valósághű mását!

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Elkészült a Közlekedési Múzeum első Ikarusa!

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

15 millió Skoda – 116 év alatt

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás