Dukko

Antem karosszériák - Lemezbemutató

Barcelonában még Juannak hívták, csak miután az 1910-es években áttelepült Párizsba lett Jean Antem. Jó munkát talált, inas lett a már akkor nagymenő Willy Van den Plas karosszériaépítőnél. Amikor tehetsége mellé megvolt a szaktudása és a tapasztalata is, otthagyta a céget és 1919-ben saját műhelyt nyitott a főváros Levallois nevű kerületében.

Gyorsan kialakult az állandó kuncsaftköre, két korai hazai márkával, az Ariés-szel és a La Licorne-nal kooperált, pontosabban ezekből élt – nem is rosszul. A két cég vezetése megbízta, hogy saját elképzelései szerint építsen kis sorozatokat gyári alvázakra. Ezeken kívül leginkább luxusmodelleket (Delahaye, Mercedes, Bentley) vállalt, és egyedi, divatos kasztnikat varázsolt rájuk. A harmincas években már jól csengett a Carrosserie Antem neve, különösen az után, hogy az idősebb fiú, Jean is beszállt az üzletbe.

Őt ugyanolyan briliáns tervezőnek tartották, mint az ifjú Jean Bugattit. A jólét nem tartott sokáig, közeledett a világháború. Az alapítót 1939-ben besorozták, de nem a lövészárokba vezényelték, egy repülőgyárban dolgozott, az ifjabb Jean pedig tengerészgyalogos lett. A műhely Antem asszonyra és a kisebbik fiúra, az akkor még csak 16 éves Jacques-ra maradt. A néhány megmaradt munkással nem sokáig bírták, bezártak, de a mesének itt még nincs vége: Párizs eleste után, 1940 nyarán német parancsra megnyitottak, de már nem divatos kasztnikat kalapáltak, hanem német felügyelet alatt személykocsikat, teherautókat és mentőket alakították át széngázüzemre.

Érdekes módon, a felszabadulás utáni sötét, benzin- és fémhiányos időszak lett a cég aranykora. Mindkét Jean épségben hazatért, az idősebb nyugdíjba ment, az ifjabb nagy lendülettel rajzolta az új autókat, Jacques pedig a megvalósításukért felelt. Bugatti, Delahaye, Talbot-Lago – e három nagy túlélőművésszel szövetkeztek. Ezek a márkák békebeli rangjukból próbáltak túlélni, a néhány megmaradt sztárszabásszal együtt.

Szinte az összes háború utáni Delahaye típusra (135M, 138, 148L, 178 és 235) komponáltak eminens felépítményeket, a Bugatti csak a 101-es modellel vendégeskedett a műteremben. A harapós verseny– és sportkocsi, a Talbot T26 Record bázisára 1949 és 1950 között több elegáns kabriót konstruáltak, egyet pedig megnyújtottak, ebből lett a madagaszkári kormányzó nyitott parádé-limuzinja. Jó kapcsolatot ápoltak a Citroënnel, csakúgy, mint a pehelysúlyú versenykocsik gyártójával, a D.B.-vel (Deutsch-Bonnet). A Citroën és Panhard-motorokkal repesztő mini-versenygépek közül több Le Mans-i kivitelt is Antemék szerkesztettek.

1955 körül kezdett hanyatlani a személyautók építése, részben érdeklődés hiányában, részben az önhordó felépítmények rohamos terjedése miatt. De ekkor sem szűnt meg a vállalat, az 1997-es végleges bezárásig lakókocsikat és teherautó-felépítményeket gyártott.

S. G.