Technikum

2015. január 10. szombat, 14:40

A Csepel D-350 születése - Gyáravató

Az ötvenes években ez volt a legfontosabb közúti haszonjármű Magyarországon. Platósként futott belőle a legtöbb.

Ritka D-400-as típus a főbejáratnál, jobbra az újításra buzdító plakáton vélhetően a 351-es típust akarta ábrázolni a grafikus. A sötét szedán egy Buick Roadmaster

A második világháborúban megsemmisültek, külföldre kerültek a járművek, a közlekedés zömmel összetákolt roncsokkal indult. Az ország újjáépítéséhez teherautókra volt szükség, de komoly ipari háttér nélkül kilátástalannak tűnt a sürgető probléma. Új típus fejlesztése helyett a szovjet jóvátételi tulajdonban lévő osztrák Steyr gyár licencének átvétele jelentett megoldást: ebben tehergépkocsi (D-380), négyhengeres dízel- és benzinmotor, valamint hathengeres dízelmotor szerepelt.

Történelmi pillanat: kézi összeszereléssel készülnek az első D-350-esek. 1950. április 4-én, délelőtt 11 órakor Bíró Ferencné vezérigazgató vezette ki az első Csepelt a gyárudvarra…

A koordinációt a Nehézipari Minisztériumon (NIM) belül, a Nehézipari Központ (NIK) alárendeltségébe tartozó Steyr Iroda végezte – rohamtempóban. A lebombázott szigethalmi Dunai Repülőgépgyár kb. 180 hektáros területén létesítendő Csepel Autógyár Nemzeti Vállalattal kapcsolatos népgazdasági határozat 1949. november 3-án íródott, november 18-án Zsofinyecz Mihály, a vasöntőből lett nehézipari miniszter ráütötte a pecsétet az alapítólevélre, és november 21-én a Budapesti Törvényszék felvette a nemzeti vállalatok cégjegyzékébe az üzemet. Az első vezérigazgató Rákosi Mátyás sógornője, a gépészmérnök végzettségű Bíró Ferencné lett.

Alaptípus, magas oldalfalú platóval, a dízel típusjele D-350, a benzinesé B-350 volt. 1951-ben, munkahelyi újítással „anyagtakarékos” kocsik készültek, 160 kg nyersanyag és 25-30 munkaóra megtakarítással

A papírmunkával párhuzamosan folyt a műszaki tevékenység, egyszerre építették a gyárat, s közben az első négyhengeres motorokat, és a Csepel (kezdetben NIK) D-350 jelű tehergépkocsik mintapéldányait. A sorozatgyártás kezdete hivatalosan 1950. február 1-je, és a dolgozók vállalták, hogy a felszabadulás tiszteletére (április 4-re) elkészülnek az első három teherautóval. Az első D-413 motor összeszerelését már 1949. december 21-én, Sztálin 70. születésnapján megünnepelték.

350B jelzéssel futott a billenőplatós kivitel, ennek hossza a rövidebb hátsó túlnyúlás miatt 6700 helyett csak 6353 mm

A D-350 alaptípus platós, alváza 3,5 tonna teherbírású volt, később többféle felépítménnyel gyártották – személyszállító dobozzal bányászbuszként, köznyelven „fakaruszként” ismert, a MÁVAUT közforgalomban is használta. A termelés kooperációban zajlott, sok alkatrészét a Csepel Művek (Rákosi Mátyás nevét is viselte), fülkéjét az Ikarus, futóműveit a győri MVG szállította.

Kényelmesen elfért a hosszában beépített, 5,3 l-es, 85 LE-s dízel- vagy benzinmotor. A motor tetején a „lábos” a légszűrőház

Motorja négyhengeres, 5,3 l-es, D-413 jelű örvénykamrás dízel, vagy B-413-as benzines, egyformán 85 LE-s, ötfokozatú kézi sebességváltóval, hidraulikus fékrendszerrel. Méretei a középkategóriába sorolták, hossza 6700, szélessége 2260, tengelytávja 3710 mm, a plató rakfelülete 8,2 m². A 20 colos keréktárcsákra 8,25-20 méretű Cordatic abroncsokat szereltek. Korabeli leírások szerint 75-80 km/h végsebességre volt képes, és 32%-os emelkedőn teljes terheléssel is felkapaszkodott.

Hárman fértek el a kabinban, a tetőn kibúvónyílás volt. Jól látszik a visszapillantó mögött a karos irányjelző, az ablaktörlőket külön-külön motor hajtja

Városi manőverezésnél előnyt jelentett a kedvező fordulókör (16,8 m), 16-20 l/100 km-es fogyasztását gazdaságosnak minősítették. A típust a honvédség is rendszeresítette, zömében benzineseket (B-350H). 4×4 hajtás nélkül (ilyen csak prototípus készült) terepen ugyan korlátozottan mozgott, de megbízhatósága, illetve univerzális felépítményei miatt sokáig hadrendben maradt.

„Megnyomták a gombot” az autógyárban: az 500. Csepel 1950. augusztus 20-ra, az 1000. november 7-re, a 10000. 1952. augusztus 20-ra, a 20000. pedig 1954. augusztus 20-ra készült el. A dátumok aligha véletlenek

A készre szerelt gépkocsik közül az utolsó dízel Csepel D-350 1958-ban, a benzines B-350 pedig 1956-ban gördült ki az üzemből. A típuscsalád gyártása 1964-ben fejeződött be a billenőplatós D-420B változattal.

1957-ben, Rejtett hibák címmel készült az a közlekedésbiztonsági film, amelyben egy “fakarusz” közúti balesetén keresztül mutatták be a járművek hanyag karbantartásának súlyos következményeit.