Technikum

Egy évszázada tankolunk - Régóta folyik...

Mannheim, 1888. Martha Benz nem tudta, hogy történelmet ír azon a nyári hajnalon, amikor titokban elkötötte békésen alvó férje friss találmányát, a Patent-Motorwagent. Két kisfiát is felpakolta és nekivágott a Pforzheim felé vezető 194 km-es útnak. Édesanyját látogatta meg, de egy másik változat szerint megelégelte Karl örökös bütykölését és rommá akarta hajtani a kocsit. Benzinkutak akkortájt nem léteztek, automobilok sem, a bátor asszonyság azonban tudta, hogy Wieslochban van egy patika, ahol ligroint (egyfajta petróleum) is árulnak. Sokat kellett győzködnie a hitetlenkedő patikust, aki végül eladott neki jó 4,5 litert a fejtetű elleni folyadékból. A kaland végül oda-vissza baj nélkül végződött, a ma is meglévő gyógyszertár pedig a világ első benzinkútjaként bekerült az autótörténelembe.

Hosszú éveken át az élelmes autósok gyógyszertárakból, vegyeskereskedésekből, kovácsműhelyekből kaparintották meg az ellátmányt, de tudunk lovas kocsis vándorárusokról is. Pedig az egyik nélkülözhetetlen hozzávaló, az üzemanyag szivattyú már 1885-ben megvolt, az amerikai Sylvanus Bowser szabadalmaztatta. A kézi pumpa egy nagyobb tartályból közvetlenül az autó tankjába nyomta át a benzint, előtte vödrökkel és mércézett kannákkal adagolták. John Tokheim a századfordulón fejlesztette tovább a technológiát, szerkezete már kalibrált, magasan álló üveggömbbe vagy hengerbe pumpálta az anyagot, ami onnan egy szelep kinyitásával átfolyt az autóba.

Az USA-ban több város is magának követeli az első benzinkimérés jogát, St. Louis-ban állítólag 1905-ben már építettek egyet, az egyik ma is létező Altoona-i autóitatóról pedig azt állítják a helyiek, hogy 1909 óta folyamatosan üzemel. A legjobban dokumentált az 1907-ben, a Standard Oil pénzéből konstruált egység Seattle-ben. A benzinkutak tízes évekig olyan ritkák voltak, mint a sivatagban az oázisok, ám a Ford T megjelenése sokasodásukat jelentősen befolyásolta és hamarosan egy újabb fontos innováció, az átfolyás- és mennyiségmérő (szintén Tokheim találmány) is megjelent. Innentől a kuncsaft már kezdetleges kijelzőn láthatta, mennyit tankol, de az üveggömbök csak a harmincas években tűntek el. A húszas években kezdődött a finomító üzemek burjánzása, ehhez csatlakozott a töltőállomások robbanásszerű terjedése is.

Mindegyiknek saját, levédett színe volt (még üzemanyagukat is céges színűre festették) a Shell volt a sárga: a mamutvállalat uniformizált sárga kutakon, sárga egyenruhás kiszolgálókkal kínálta a hajtóanyagot. Hamarosan más szolgáltatók is kiszagolták a pénzcsinálási lehetőséget, így az állomásokhoz javítóműhelyek, mosók, kisboltok, gyorséttermek társultak. Európában is a húszas évekre tehető megjelenésük, de már nem volt mit feltalálni, a komplett jól bevált technológia az amcsi olajvállalatokkal együtt jött át. Olaszországban, 1929-ben már 17 000 kút töltötte a 200 000 autó kongó tankjait.

Nálunk az első két benzinkutat 1924-ben a Fővárosi Autóüzem Rt. telepítette, Budapesten. 1913-ban álltak át a muszkliigényes kézi pumpálásról elektromosra, (újból Tokheim) 1939-ben pedig Richard C. Corson bemutatta a tartály túlfolyását megelőző csapószelepes töltőpisztolyt. A 30-as, 40-es évek látványosan kidekorált, formatervezett kútfői a hatvanas évekre elnyerték ma is ismert, szimpla szögletes formájukat, ugyanekkor lettek népszerűek az önkiszolgálók, ahol néhány centtel olcsóbban lehetett tankolni. A digitális kijelzők a hetvenes évek vívmányai, ám hamarosan vége szakadt a szinte korlátlan fogyasztásnak: 1973-ban rászakadt az autós világra az olajválság. Még az USA-ban is voltak olyan időszakok, amikor napokig nem lehetett tankolni. Amerika-szerte 218 000 kutat zártak be, az Atlanti-óceán mindkét partján véget ért a klasszikus töltőállomások és az olcsó benzin aranykora.

 

És egy kis hazai mozi a végére: az 1970-ben készült, remek szereposztású Üvegkalitka című film éppen egy benzinkúton játszódik. Jatt, trükközés az olajjal, ha pedig éppen egy eltévedt külföldi áll meg tankolni…

http://youtu.be/QwdkMLGCX_U