Jelen idő
Hetven éves a Volvo PV444 - Túlélő
Úgy gondolták, néhány ezernél több nem fogy majd belőle, de tévedtek, 200 ezernél állt le a gyártás. Pontosabban folyt tovább, miután modernizálták.

Színválaszték? Kezdetben ilyen luxussal nem foglalkoztak a svédek, a fekete autókat zöld belsővel szállították
Pörögnek a Volvóval kapcsolatos események: kollégánk múlt héten Stockholmban járt, ahol ezt a fényképet készítette a vadonatúj XC90-ről – még nem vezethette, de nem titok, hogy a svédek mindent egy lapra tesznek fel, ettől a típustól nagyban függ a cég, a márka jövője. Nyomtatott magazinunk, a Retro Mobil 2014/4. számában a Volvo kombik történetét jártuk körül, most pedig a PV444 hetven éves jubileumáról adhatunk hírt.

Ezzel a típussal lett sikeres a tengerentúlon a Volvo, Amerikában is megszerették az olcsó, kis fogyasztású autót
A dátum trükkös: 1944-ben már bemutatták a típust, mint az első önhordó acélkarosszériás Volvót, de a háborús helyzet miatt a gyártás csak három évvel később kezdődött. Sokan a Pobedához hasonlítják, elsősorban a bogárhátú forma miatt (időben is van kapcsolat), de itt is megdől a “szovjetek mindent másoltak” elmélet. A termelés beindulásáig előrendeléseket vettek fel, nem is fogyott rosszul, de a Volvónál alaposan alábecsülték a keresletet, 8 ezer helyett 200 ezer autót értékesítettek 1958-ig, mikor is bemutatták a modernizált PV544-est.
1,4 l-es, szerény 40 LE-s négyhengeres motor mozgatta az alapmodellt, a váltó háromfokozatú kézi volt, később nagyobb, izmosabb erőforrások is megjelentek. Ha jól belegondolunk, a PV544 1966-os nyugdíjazásával közel két évtizeden át, közel 450 ezer példánnyal gyártásban volt a “púpos”, hiszen a korszerűsítések ellenére az alapok gyakorlatilag megegyeztek.
Hozzászólások
Friss anyagok

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.