Technikum

2013. november 17. vasárnap, 14:45

Állomás a Sztálin téren - Központi kérdés

1949-ben Budapest közepén létesült a bel- és külföldi forgalmat egyaránt bonyolító, Sztálinról elnevezett autóbuszállomás.

Utcakép az ötvenes években. A főépület burkolata haraszti mészkő, belül a padlót piszkei mészkő, az oszlopokat siklósi márvány borította. A bejárattól balra az állomásfőnök irodája volt

A földalatti vasút építése központi szerepet játszott Budapest fejlődésében: a tervezett kelet-nyugati nyomvonal a felszíni tömegközlekedés jelentős átszervezését vetítette előre. Ennek súlyát jól példázza, hogy 1948-ban már a metróhoz igazodva jelölték ki a MÁVAUT Autóbuszközlekedési Nemzeti Vállalat főpályaudvarának helyét, a Deák téri csomóponthoz szervesen kapcsolódó Sztálin téren. A napjainkra funkcióját veszített épület környezete teljesen másképpen festett 65 évvel korábban, a telket akkor a belváros legnagyobb közparkja, illetve több épület, bérház vette körbe, így a zsúfolt helyszín mellett valóban csak a földalatti szólt érvként.

Mávag M5, mögötte francia gyártmányú Chausson autóbusz várja az utasokat. A 3-as állásról Ózd felé indultak a járatok

A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium az Állami Mélyépítési Tervező Intézet Ybl-díjas munkatársát, Nyiri István építészt kérte fel, aki két épülettömbös, háromszintes, fedett peronokkal összekötött, megjelenésében inkább klasszikus, technológiáját tekintve azonban modern, sok üveget és korszerű vasbeton szerkezeteket felvonultató állomást tervezett. A szakmai kifejezéssel belsőszigetes, az utasfelvételi beállásokat tekintve hosszirányú elrendezés a legegyszerűbb, igaz, a legrosszabb hatásfokú forgalomtechnikai megoldást adta, a közútról bekanyarodó járművek – a jobboldali ajtók miatt – az óramutató járásával egyező irányban haladtak körbe.

Sokáig az autóbuszok tetején szállították a csomagokat, a fel- és lerakodást a két épület közötti peronról végezték

A nyugati oldalon (a mai park felől) az érkezés, a keletin pedig az indulás zajlott, a telek déli oldalán álló nagyobb főépület váróteremként, a kisebb északi poggyászkiadóként szolgált. Az emeleteken irodák, elszámoló pénztárak, személyzeti tartózkodók voltak, a főépület második szintjén oktatótermet alakítottak ki.

Régen bérházak álltak a mai „gödör” helyén, bontásukra az 1960-as években került sor, és ekkor terjeszkedhetett az állomás

Az állomást 1949 szeptemberében adták át, innen indultak útjukra a leghosszabb vidéki és a külföldi járatok – ezek száma összesen napi 15-20 párat tett ki. Az utasok stílszerűen az Utasellátó büféjében vásárolhattak enni- és innivalót, továbbá a főépület földszintjén posta, újságos és dohányáruda is üzemelt. 1953-ban, Sztálin halála után a tér – és így a MÁVAUT állomása – Engels nevét vette fel.

Taxiállomás az Engels téren, a pályaudvar mellett. A Volán által üzemeltetett Zastava 750-es kisautókat kizárólag női sofőrök vezették

A forgalom rohamosan fokozódott, a hatvanas években a környék épületbontásai lehetővé tették a keleti oldal felé történő terjeszkedést, ahol járműtároló, parkoló és taxi droszt is létesült. Az 1970-es évekre a napi járatszámok megnégyszereződtek, a pénztárak számának növeléséhez a várótermi elárusító egységeket fokozatosan automatákkal váltották ki.

Zöld jelzés, indulhat a Budapest-Kecskemét-Szeged járat! A farmotoros Ikarus 55 típus nullszériás példányait 1953-tól a MÁVAUT használta próbaüzemben

Érdekesség, hogy az Engels téri állomás önálló kirendeltségnek számított a MÁVAUT főnökségeinek országos hálózatában, és talán ezzel magyarázható, hogy a távolsági járatokat ellenőrző csoportok szervezetileg ide tartoztak. Korabeli forrás szerint a 16 fős egység négy személygépkocsival járőrözött, és nem csak a menetjegyekkel, de a kisebb szabálysértésekkel kapcsolatos ügyeket is vizsgálta.