Menetszél

2013. február 14. csütörtök, 13:45

MGC GT (1968) - Vérvonal

Az MGC GT a MGB-sorozat legkülönlegesebb modellje. Kipróbáltunk egy hazai példányt.

A második világháború előtt, a fürge és szemrevaló sportkocsikkal megszerzett hírnevét a harci események lezajlása után sem veszítette el az Oxfordhoz közeli Abingdonban termelő MG gyár, és 1955-ben bemutatta a TF Midget utódjának szánt MGA-t. A kétféle motorral árusított modell igazából csak vonalvezetésével mutatott újat, a régimódi alvázas konstrukció, a szűk belsőtér a múltat idézte.

Árulkodik a domborodó gépháztető: ez egy hathengeres, hajdanán 1100 fontba kerülő MGC. Nem csak a motor, de az első futómű is változott az MGB-hez képest, és több helyen merevítettek a karosszérián

Az 1950-es, 60-as évek fordulója szép korszak az angol autóhistóriában: Aston Martin győzelem Le Mans-ban, megszületik a Mini és a Jaguar E-type, a Cooper, a BRM világbajnokságokat nyer a Formula-1-ben, és ezt a sikerhullámot meglovagolva, 1962-ben debütál az MGB, az átlagember közel sem átlagos sportkocsija. Hogy a gyár mennyire biztosra akart menni, jelzi a sztártervező, Pietro Frua felkérése a forma megrajzolására, de az angolok utólag „belefaragtak” a karosszériába, mert szerintük a talján mester a részletek kidolgozásánál elrugaszkodott a valóságtól.

Stílusos a lökhárítóbabára tett rendszámvilágítás, a jobb oldali baba mögött pedig a benzinbetöltő nyílás krómozott kupakja látható. Az MG embléma tekintélyes, tenyérnyi méretű

Az önhordó karosszéria komoly műszaki előrelépést jelentett, a forma, a tágasabb belső elnyerte a közönség tetszését, és a kezdetben csak nyitható tetővel árult, 690 fontos MGB olcsóbb volt fő riválisánál, az akkor 750 fontot kóstáló Triumph TR4 modellnél. Az elöl keresztlengőkaros, hátul laprugós, merevtengelyes futómű az MGA-t idézte, akárcsak a négyhengeres, nyomórudas motor, amit típusról-típusra, 1947 óta csiszolgattak a cég mérnökei. A hengerűrtartalmat 1,6-ról 1,8 l-re növelve értek el 94, majd 1964-től 95 LE-s teljesítményt, ez könnyedén mozgatta a 920 kg-os autót.

Nincs túlbonyolítva a szerelvényfal, a pirossal szegett bőrkárpit az MGC stafírungjának része. A vékonykarimás kormány mögött, a nagy óráktól jobbra az üzemanyagszint jelző, balra a vízhőfok mérő. Indítás középről, ahogy angol sportautókban szokás. A stopper és a méterszámláló az 1/100-as versenyek kelléke

A Pininfarina tervezte, 2+2 üléses, a Roadster alkatrészeiből felépülő MGB GT kupé forgalmazása 1965-ben indult. 1000 font alatti árával megfizethető álomautó maradt, de a piac többet akart. Az MGC-t egyaránt gyártották Roadster és GT karosszériával, az önálló C jelzésre okot adó különbségek javarésze a lemezek alatt keresendő. A gépháztető púpjáról beazonosítható 2,9 l-es, Austin Healey-eredetű soros hathengeressel hajtott változat 1967-től 1969 augusztusáig szerepelt a kínálatban, és e rövid ciklus alatt összesen kb. 9000 példányban talált gazdára. Az erőforrást két SU HS6 porlasztó látta el üzemanyaggal, teljesítménye elérte a 147 LE-t, de hiába volt korszerűbb (torziósrudas futómű, nagyobb teherbírású Girling fék, szinkronizált váltó), a nehezebb motor miatt az MGC irányíthatóságban alulmaradt az MGB-vel szemben.

Jobbra, a fekete légszűrőház belső felén a két SU porlasztó. A motor erős volt, de nagyon nehéz, még a későbbi V8-as is kevesebbet nyomott a mérlegen

Tomcsányi László 2004-ben vásárolta 1968-as évjáratú, GT karosszériás kocsiját, amit 1991-ben, még Angliában újítottak fel. A hathengeres alapjáraton is szépen gurgulázik, szívesen veszi a gázt, de 3000 felett húz igazán – 3200-3400 között ömlik a nyomaték. Az MGC GT vas a vason, vezetése nem kezdőknek való. A kuplung egy fitneszedző alaposságával dolgoztatja a vádlit, a rugózás kemény, és szervo nélkül, a keskeny gumikon igazi kihívás a tempós kanyarodás. Mégis lebilincselő, akár hétköznapi közlekedésre is alkalmas játékszer, amely sprődségével nagyobb élményt nyújt a mai elektronikákkal telezsúfolt sportautóknál.

A Retro Mobil újság 2012/5. számában megjelent cikk rövidített változata

 

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Legyen saját címoldala!

Tegye különlegessé az idei karácsonyt! Lepje meg rokonait, barátait,...

Jelentkezési lap – Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance 2022

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

Építse meg a Wartburg 353 valósághű mását!

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Elkészült a Közlekedési Múzeum első Ikarusa!

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

15 millió Skoda – 116 év alatt

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás