Menetszél

Morris Minor 1000 (1957) - Minősített kisebbség

Több mint 1,3 milliót gyártottak belőle 1948 és 1971 között, mifelénk leginkább a mozikból és a tévéből lehet ismerős, hiszen tucatnyi filmben játszotta azt, aminek Sir Alec Issigonis – a későbbi Mini atyja – megálmodta: az olcsó angol családi autót. Öt üléssel, önhordó karosszériával és egyszerű, könnyen javítható műszaki tartalommal. Két- és négyajtós lépcsőshátú vagy fél favázas kombikarosszériával gyártották. De „ipari” használatra volt belőle furgon, és platós is.

1948-as bevezetésekor még osztott szélvédővel, oldaltszelepelt „csupa vas” motorral készült, de 1952 óta a vasmotor legalább már felülszelepelt. Kezdetben 0,8 literes volt, majd 1955-ben jött a 0,9-es 36 LE-vel, 1962-től pedig az 1,1-es 48 lovas. 1952-ben eltűntek a karos indexek, és megjelentek a sárvédőkön a villogók, viszont a régi irányjelzők helye megmaradt az ajtóoszlopokon, csak belemezelték. Változott a hűtőrács és a lemezből hajlított műszerfal is: középre került az egyetlen sebességmérő, és a két elöl ülő előtt egy-egy kesztyűtartót vágtak bele. Miért? Mert így egyszerűbb jobb- és balkormányost gyártani egyetlen soron.

A Morris mai gazdájával, Pap Zoltánnal a Közlekedési Múzeum előtt találkoztunk. A parkolóban hamar feltűnt a hétvégéken a városban cirkáló ős-Ikarus 630 kabrió. Gyanús volt, hogy senki sem nézegeti, mögötte azonban kisebb tömeg gyűlt össze: ott állt a Minor! Pont abban a jól ismert „vidéki angol állatorvos szürke” színben. A fényezés tökéletes, pedig még gyári – ez az egyik legnagyobb értéke. Az autó előélete tiszta, újonnan egy svéd úr vásárolta meg, alig több mint 50 000 kilométert hajtotta, majd miután vett egy újabbat, ezt saját gyűjteményébe állította. Halála után fia még rövid ideig használta, később egy magyar kereskedő vette meg Svédországban, és lábon hozta haza. A felújítatlan és tökéletesen üzemképes példány meglepően vonzó áron került egy használtautós újságba, s akadt, aki némi alku után meg is vette. A műszaki vizsga már ekkor megvolt, s a kereskedő még az OT-minősítés megszerzésében is segített. Az autó olyan, amilyennek lennie kell: minden porcikája eredeti, együtt öregedett meg a géppel, hiteles, boros képzavarral élve: nemesen érett. Fél évszázados ülésein a bőr repedezett, mégsem szakadt sehol, a padlókárpit a vásárláskor is csak foltokban létezett, a padlólemez konzerválása már megtörtént, a megmaradt szőnyegminta alapján hamarosan kész az új. Gazdája épp ilyenre vágyott, igazi felújítást nem igényel, de hétvégenként lehet vele bíbelődni kicsit. A fényezés, a krómozás és a beltér csaknem féléves szerető ápolással nyerte el mai gusztusos formáját.

A négyajtós kisautóból sugárzik a célszerűség, az ajtók egészen tágra nyílnak, a 2,19 m tengelytáv ellenére hátul is elég a lábtér, a fejtérre pedig tényleg nem lehet panasz. Az utasoldali első ülés előrebillentésével limuzinos a jobb hátsó ülés helykínálata. A műszerfal alatt faltól falig polc húzódik, a fűtés szinte rejtett, ám a svéd piachoz illő, szinte szaunameleget termel. Az ablakok elöl-hátul leengedhetők, és nem hiányzik az első ajtókról az elefántfül. A csomagtértető kitámasztható, a vízszintes lappal két részre osztott üregben szeparáltan utazik a pótkerék és mellette a szerszámok, az olajosflaska, a vontatókötél és bármi, ami esetleg koszosan kerülne az autóba.

A hosszában épített, aprócska soros négyhengeres a gyújtás ráadása után húzókapcsolóval indítható, hamar életre kel, csendes. Városban kellemesen mozgatja a nem egészen 800 kilós kasztnit, a négyfokozatú váltó szinkronizálatlan egyese ki is hagyható, finom kuplungkezeléssel elég az alacsony fordulati nyomaték a kettesben induláshoz. A korabeli katalógusok 100 kilométer/óráig 28 másodperc körüli gyorsulást írnak, 80-ig 18,7 s a menetidő, 50-ig egészen dinamikus a Morris, a városi forgalommal lépést tartani nem kunszt. A karosszéria hibátlanul átlátható, zavaró azonban, hogy nincsenek külső tükrök. A gyári középső visszapillantó parányi, jó az utólagos szélesebb lap. A vezetés egyszerű, az örömöt leginkább az ódon hangulat adja: a váltó puhán kapcsolható, a három pedál kezelése könnyű, s a kormány forgatása sem túlzottan nehéz. A Minor fordulékony, 10 méteres a fordulóköre. Az elöl torziórudas, hátul merevtengelyes, laprugós felfüggesztés inkább kemény, mint lágy, így azonban 100 km/óra felett is stabil. A gyári végsebesség ma is megközelíthető, a Minor olykor autópályára is merészkedik, pedig a fék nem túl acélos, az elöl-hátul dobos, rásegítő nélküli hidraulikus rendszerrel hosszú féktáv kalkulálandó. Ez persze nem tragédia, a Morrisra mindenki örömmel és tisztelettel néz, és a forgalomban előzékenyek vele.

Katona Mátyás

A Retro Mobil újság 2009/5. számában megjelent cikk rövidített változata