Menetszél
DeLorean DMC-12 (1981)
25 évre szóló átrozsdásodás elleni garancia, olasz karosszéria, angol felfüggesztés, ír gyártmány, Peugeot–Renault–Volvo-motor, a Chevrolet volt igazgatójától. Dióhéjban ez a DMC-12.

A szögletes karosszéria ápolásának módja igazán egyedülálló. Fémszivaccsal „polírozza” tulajdonosa. Fontos odafigyelni a dörzsölés irányára, különben többet árt, mint használ

A hozzáértők már erről a fotóról megmondják, hogy hányas évjáratú az autó. A motorháztető mindent elárul az avatottak számára

A kis átmérőjű, bőrözött, háromküllős kormány sportos. A manuális váltón kívül gyártották háromfokozatú automatával is

Nem mindegyik verzió kilométerórája ilyen, vannak, amiket csak 85 mph-ig skáláznak. A műszerfal bal alsó sarkában az ajtó nyitott állapotára figyelmeztető piktogram egy felfelé nyíló ajtót ábrázol

A csomagtér nem túl nagy, de elégséges. A pótkerék nem szükség-, de a lehető „legszükségebb”. Az első és hátsó kerekek átmérője nem egyezik, ez pedig mindkettőtől különböző

A kezeletlen rozsdamentes karosszérián kis púpokban gyülekeznek a vízcseppek. Jól kivehető a csíkozáson a fém dörzsiszivacs nyoma

A kasztni teljesen rozsdamentes acélból készült, lakk sincsen rajta. A hátsó ablak igazi szupersportkocsi külsőt kölcsönöz, de praktikusnak csak nagy jóindulattal mondható. Tolatni kizárólag az ajtón kilógva lehet
John Zachary Delorean pályája üstökösként ívelt felfelé. Először a Chryslernél, majd a Packardnál dolgozott, aztán a Pontiac igazgatója lett, végül a Chevroletet kormányozta. 1971-ben a teljes autó és kamion részleg vezetője lett. Ezek után megtervezte a legújabb Corvette-et, folytatódhatna a General Motors újkori történelme. Azonban John Zachary Delorean nem így tett, 1973-ban felmondott, és megalapította saját cégét: a Delorean Motor Companyt.
1981 januárjában Dunmurryben, Belfasttól nem messze kezdték el gyártani a DMC-12-őt, Giorgio Giugiaro-karosszériával és Colin Chapman, a Lotus mérnöke által tervezett felfüggesztéssel. Az autó hátuljába egy PRV-, azaz Peugeot–Renault– Volvo hathengeres, 2849 köbcentiméteres V-motort implantáltak. 1984-től a Renault 25 V6 Turbót is ugyanennek a motornak a feltöltős változata hajtotta, de építették Citroënekbe és más márkákba is. Sajnos a gyártás nem tartott sokáig, Delorean cége, a Delorean Motor Company 1982-ben csődbe ment, igaz, utána még, 1983-ban legyártottak pár darabot. Így összesen három változatban körülbelül 9000 sirályszárnyas készült. Létezett a 81-es, 82-es és 83-as modell, a különbségek nüansznyiak, a leglátványosabb a 81-es és a 83-as évjárat között a motorháztető minimális változása. A tiszavirág-életű céget még egy utolsó, nem a legszerencsésebb húzással próbálta megmenteni Delorean. 1982-ben drogbotrányba keveredett, és az FBI lecsapott rá. A vádak alól felmentették, ám ez már mit sem változtatott cég sorsán. Az persze a mai napig nem egyértelmű, hogy saját maga ment-e bele a kétes ügyletbe, vagy csak belekényszerítették, megfenyegették. De egy olyan igazi legenda, mint a Delorean DMC-12 mit sem érne misztikumok nélkül.
Ilyen misztikum az is, hogy hogy a csudába állíthatta a 193 cm-re nőtt John Zachary Delorean, hogy az autó magas embereknek is tökéletesen megfelel. Már 185 centiméterrel sem egyszerű elférni ebben az 1981-es ezüstkupéban, persze kényelmetlennek így sem mondható. Azért az megállapítható, hogy a Vissza a jövőbe című film két főszereplőjének, Michael J. Foxnak és Christopher Loydnak nagy szerencséje volt, hogy nem kifejezetten atlétatermetűek. Magasság ide vagy oda, minden perc élvezetes az autóban. Az 1981-es példány tavaly került hozzánk. Eredetileg Texasból származik, de ide Németországból érkezett, és először egy kiállításon mutatta be tulajdonosa. Az első fellépése előtt egy hónap alatt kellett gyári állapotúra varázsolni. A felújítás a külföldi csatornákon vetített veteránrestaurálós műsorokra hasonlított. Gyorsan darabjaira szedték az autót, lekerültek róla a vékony rozsdamentes karosszériaelemek, alatta maradt a műanyag test, amit az „X” alakú alvázra rögzítettek. Az „X” egyik végében ül a motor, a másikban pedig a kormánymű és a csomagtartó. A határidő nagyon szűk volt, az autó csak a kiállítás előtti napon készült el, ekkor még azt sem lehetett tudni, hogy a motor beindul-e. De a szerencse a felújító csapat mellé szegődött, másnap már érdeklődök hada szemlélte az autót, aminek az adatlapján napra, órára pontosan látható volt a gyártási időpont: 1981. november 17-én 18.00 órakor készült el, Írországban. Az érdekes adatra az ajtókárpit alatt bukkantak a szerelők. Minden Delorean ajtaja össze van „firkálva” gyártási információkkal, még a készítők neve is szerepel rajta.
Az autót 9600 mérfölddel vették, azóta nem ment sokat. Hivatalosan csak két év múlva lehet majd veteránként forgalom- ba helyezni, azt pedig már érdemes ki- várni.
Hiszen mi egy rozsdamentes acél karosszériájú autónak még két év? Kis túlzással most is vadonatújnak számít a DMC, átrozsdásodás elleni garanciája négy éve járt le. A teljesítménye miatt annyit kritizált 170 lóerős motor, ami Amerikában a károsanyag-kibocsátási előírások miatt csak 140-150 lóerőt teljesített, 8,8–10,5 másodperc alatt gyorsítja az 1230 kilós sportkocsit 96 km/h-ra. Ez a nem nyugati autókon szocializálódott társadalmaknak bőven megfelel, 1981 Magyarországában vérbő sportkocsi lett volna. Persze más helyeken egy sportkocsitól és ezért az árért több várható, sosem volt hát az eladási listák élén. Mai szemmel hiányosságai könynyen megbocsáthatóak, dinamikájának megítélése csupán vérmérséklet kérdése. Akinek elég, az azért élvezi, akinek pedig nem, azzal mindent feledtet, hogy egy Deloreanban ül.
Itthon, mint a világon oly sok helyen, hatalmas a Delorean- és a Vissza a jövőbe-kultusz. A fluxuskondenzátort egy emberként keresi az összes megszállott az autóban. Még klub is alakult, ahol lelkes magyar tulajok és érdeklődők csoportosulnak, és gyűjtik az információkat. Az itt bemutatott autó gazdája találkozót is szervezett, ahol az övén kívül még egy DMC-12-es is megjelent. Ez a lélegzetelállító 81-es sirályszárnyas most eladósorba került, a következő tulajdonosra pedig jól kiépített klubhálózat és a járókelők elismerése vár.
Surányi Marcell
A Retro Mobil újság 2010/2. számában megjelent cikk rövidített változata
Hozzászólások
Friss anyagok

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Ha szeretne részt venni a hévízi eseményen, innen letölthető...

A De Agostini 1:8 méretarányú modelljén többek között mozognak...

Átadták a 2016-ban vásárolt, majd restaurált Ikarus 66-ost, amely...

Komoly mérföldkőhöz érkezett Európa egyik legrégebbi autógyára, a Skoda.