Jelen idő

2020. március 27. péntek, 15:21

50 éves a Range Rover

A Land Rover luxusterepjárója, az 1970-ben bemutatott Range Rover kétségtelenül megelőzte a korát, hiszen ez a prémium járműkategória (a SUV) csak az 1990-es évek végén kezdett kibontakozni a Mercedes ML és a BMW X5 típusokkal.

Prototípus 1969-ből: a gépháztetőn jól látható a Velar felirat a későbbi Range Rover helyén

Annak idején a britek még arra is ügyeltek, hogy a prototípusokat Velar álnéven jegyezzék – ilyen hamis feliratok kerültek az autókra -, nehogy lebukjanak a versenytársak előtt. Sokáig csak háromajtós karosszériát árusítottak, az ötajtós modell 1981-ben érkezett, a típust 1994-ig, a második generáció érkezéséig tartották életben.

Gyűjtői ritkaság az olasz Fissore által már 1980-tól gyártott ötajtós. Ennek prototípusa 1979-ben ikerfényszórós volt

Alapmotorként Buick-féle 3,5 l-es, 130, majd 155 LE-s V8-as benzines szolgált, ezt később 3,9, végül 4,2 l-esre cserélték, 180 és 200 LE-s teljesítménnyel. Az első dízel 2,5 l-es volt.

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Autoalkatreszonline24.HU

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

XV. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance

Júniusban elmarad a minden évben megrendezett eleganciaversenyünk, de nem...

Kapható a júniusi Retro Mobil!

A főbb témák: Toyota Cressida, Tatra JK 2500, Merkur...

Peugeot 305 Rallye V6

Kevés olyan versenyautó létezik, amelyik úgy fejezte be pályafutását,...

Házhoz megy a Retro Mobil és Az Autó!

Nem tudott elmenni a boltba, nem volt nyitva az...

GP Ice Race 2020

1937 és 1974 között rendezték az eredeti Ice Race-t,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás