Dukko

2013. május 12. vasárnap, 16:49

A legdrágább veteránok - Csillagkor

A világ legdrágább veteránautója misztikus fogalom, de aukciós események alapján összeállítható a jelöltek listája.

Több Pebble Beach Concours d’Elegance szépségdíjat nyert a Whittell-féle Duesenberg, amely 2011-ben a legdrágább amerikai veteránautónak számított

A Duesenberg márka rajongója, George Whittell Jr. hatodik autójaként rendelte meg azt a hosszú tengelytávú (LWB), alumínium karosszériás Model J Murphy Whittell Coupe-t, melyet Franklin Q. Hershey tervezővel közösen álmodott meg. A 6,9 l-es, soros 8 hengeres, 265 LE-s motorral hajtott csoda közel 190 km/h-s tempóra volt képes. 2011-ben a Gooding & Company 10,3 millió dollárért értékesítette az 1931-es évjáratú „Duese”-t, amely 2012. augusztus 18-ig viselhette a legdrágább amerikai autó büszke címet.

Nagy sebességnél stabilabbá tette a GT40 futását az első kerék előtti légterelő szárny. Ha Enzo Ferrari eladja gyárát a Fordnak, talán soha nem születik meg ez a sikeres versenyautó

Ekkor 11 millió dollárral előzte be azon Ford GT40/Mirage, amely egyike az első három kék-narancs, azaz Gulf-színekben pompázó szériának, és további érdekesség, hogy ezt a szénszálas aerodinamikai elemekkel felszerelt kocsit használták a Le Mans mozifilm forgatásán.

Olasz szimfonikus: 3,0 l-es, 277 LE-s, 275 Nm nyomatékú, 60 fokos V12-es mozgatja a zenekedvelő brit rádiós 240 km/h-ra képes Ferrariját

A veterán Ferrari mindig jó befektetés, íme, két példa, hogy miért. Chris Evans brit rádiós műsorvezető 2008-ban James Coburn hollywoodi színésztől, 10,9 millió dollárért vásárolta azt a 250GT SWB California Spider-t, amely 1961-ben a 13. példányként hagyta el a Scaglietti műhelyt. Evans ragaszkodik a tárgyaihoz, de ha aukcióra bocsájtaná a kocsit, minimum a vételár másfélszeresére számíthatna.

4217 km-t teljesítve, 1960-ban ez a Ferrari 250 TR nyert Le Mans-ban. A győztes belga párost Olivier Gendebien és Paul Frére alkotta – előbbi 1958-ban, 61-ben és 62-ben is vezette a győztes Ferrarit

Az 1957-ben, a Nürburgring 1000-es versenyen debütáló 250 Testa Rossa (250 TR) örökzöld gyűjtői kedvenc: két Buenos Aires-i, három Le Mans-i és négy Sebring-i elsőség fűződik ehhez a típushoz, amelynek egy korai példányáért 2011-ben 16,39 millió dollárt fizettek – ma már 20 millió körülire taksálják.

Rolls-Royce Silver Ghost – a legenda szerint a világ legjobb autója, amelyet nemrég 13,5 milliárd forintnak megfelelő összegre biztosítottak

Rolls-Royce és Bugatti nélkül nem lehetne teljes a felsorolás. Előbbinél a 40/50 típusú, 60551 alvázszámú Silver Ghost (1907) értéke igazából csak a biztosítási összeg alapján körvonalazható, ami 2005-ben 35, legutóbb pedig szédületes 57 millió dollár volt.

Utoljára egy japán cég irodaépületének auláját díszítette nyilvánosan az impozáns megjelenésű, 200 km/h-s sebességre képes Bugatti T41 Royale Kellner Coupe. Mai holléte titok

Az 1941-es Bugatti T41 Royale Kellner Coupe története kalandokban bővelkedik. A második világháború alatt a Napoleon Coupe-val együtt a Bugatti-család házában fal mögé rejtve dugdosták a németek elől, majd az 50-es években a dúsgazdag üzletember és autóversenyző, a Le Mans-on is indult Briggs Cunningham vásárolta meg „potom” 3 ezer dollárért. 1987-ben a svéd Hans Tulin 5,5 millió angol fontért jutott hozzá, és később az autóért kapott 15,7 millió dollárral csökkenthette vállalatának csődköltségeit – a Bugatti ekkor Japánba, a Meitec céghez került. A Kellner Coupe jelenlegi tulajdonosa ismeretlen, csak annyit tudni, hogy 2001 óta birtokolja.

Ahol a 40 millió dolláros Bugatti Type 57SC Atlantic Coupe feltűnik, ott Arany Jánossal élve „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”

A Type 57SC Atlantic (1936) kupét Ettore Bugatti fia, Jean tervezte. Csak négy autó készült, ma kettő ismert, az egyik a divatcézár Ralph Lauren gyűjteményének éke, a másik viszont 2010-ben, Kaliforniában, mint a legdrágább aukción értékesített autó cserélt gazdát, 40 millió dollárért.

Történelemi rajtszám: Stirling Moss reggel 7 óra 22 perckor startolt az 1955-ös Mille Miglia országúti versenyen. A Brescia-Róma-Brescia távot rekordidő alatt tette meg a 300 SLR Roadster pilótájaként, jobbján Denis Jenkinson navigátorral

Különös helyzetben van a Mercedes-Benz. A két gyári tulajdonú 300 SLR közül a hosszú távú versenyekre fejlesztett, 1955-ös Uhlenhaut Coupe értékét 50 millió dollárra becsülik, míg az 1955-ös Mille Miglia-t megnyerő SLR Roadster ennél is többet érhet – a Daimler AG azonban nem válik meg eme kuriózumoktól, azaz egyiknek sincs valós piaci értéke.

300 LE-s motorjával a földön szárnyal a 270 km/h feletti tempót tudó Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupe. Mivel féltve őrzött múzeumi kincs, nem tudni, mennyit ér valójában

A jól ismert mondás tehát a legdrágább veterán autóknál is aktuális: minden tárgy annyit ér, amennyit megadnak érte. A többi csupán illúzió.

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Autoalkatreszonline24.HU

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Szeretne egy Suzukit? Tőlünk megkaphatja!

Válaszoljon kérdéseinkre és két Suzuki Jimny közül Öné lehet...

Kapható a novemberi Retro Mobil!

A főbb témák: Opel Manta, Volga prospektusok, Chrysler 65,...

Peugeot L45 (1914)

Az 1910-es években a Peugeot komoly erőt képviselt az...

Aston Martin DB3S

Az Aston Martin idén ünnepli egyetlen abszolút Le Mans-i...

50 éves a Ford Capri

1969 izgalmas esztendő volt: a hírek szerint ember lépett...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás