Serleg

2013. május 1. szerda, 02:37

VIII. Lotus – Retro Mobil Concours d’Elegance, Hévíz - Versengés az eleganciáért!

A nyolcadik alkalommal megrendezett veterán szépségversenyen mindössze három szavazat döntött a közönségdíj sorsáról. És ez csak a kezdet volt!

Csupán két Opel Kapitän Herbmüller létezéséről tudni, és ebből az egyik Hévízen parádézott. Az egyedi építésű kabrió nem csak a közönség, de a zsűri tetszését is elnyerte, és a legszebb nyitott autónak járó díjjal jutalmazta

 

Gyönyörű napsütéses, nyárias hangulatú időben, idén immáron nyolcadik alkalommal adott otthont Magyarország egyetlen veteránautós szépségversenyének a hévízi Lotus Therme Hotel & Spa ősfás parkja. A Retro Mobil magazinnal közösen rendezett Concours d’Elegance hétvége mondhatni tradicionálisan zajlott: a gálavacsorával és kvízjátékkal záruló szombati programot napközben keszthelyi felvonulás, valamint mini 1/100-as futam színesítette (ennek győztese Viszkok Péter lett 1964-es Volvo 121 Amazonnal), vasárnap pedig a nagyközönség is megcsodálhatta az autókat, sőt, dönthetett a Best of Show díj nyerteséről. A szavazás eddig sosem tapasztalt izgalmakat hozott, csupán három (nem tévedés, többször ellenőrizve is tényleg három) voks döntött a végelszámoláskor, ráadásul e nemes, fej-fej melletti küzdelmet egy 1966-os és egy 1968-as Ford Mustang Coupe vívta egymással – a csata végül a két évvel idősebb “pony car” győzelmét hozta.

Mindenki érdeklődve várja, hogyan indul be az 1923-as Salmson VAL 3 GP motorja. A Lotus – Retro Mobil Concours d’Elegance varázsa, hogy a kiállított autók nincsenek elkerítve, a tulajdonosok pedig örömmel mutatják meg féltett kincseiket

 

A közönség mellett természetesen a négyfős szakmai zsűri sem tétlenkedett: ugyan az autók alapos szemléje már szombaton kora délután elkezdődött, Eszterváry Ervin, Karner Miklós, Krepsz Zoltán és Szécsényi Gábor még vasárnap, az ünnepélyes díjkiosztó előtt fél órával is tanakodott, hogy a kategóriákban méltó helyre kerüljenek Valker Emil képzőművész egyedi,  a VIII. Lotus – Retro Mobil Concours d’Elegance tiszteletére fémből készített alkotásai. Íme, a 2013-as verseny győztesei.

A legszebb autó 1919-1930 – Salmson VAL 3 GP 1923, Lukács Zsolt

A legszebb autó 1931-1945 – FIAT 508 Balilla 1932, Horváth Zoltán

A legszebb autó 1946-1960 – Mercedes-Benz 170 DS 1953, Szekeres Tibor

A legszebb autó 1961-1970 – Amphicar 770 1964, Karaszi Eszter

A legszebb autó 1971-1983 – Mercedes-Benz 280 SE 3.5 Coupe 1971, Eszenyi Ferenc

A legszebb angol autó – Triumph TR4 1963, Dr. Kálmán István

A legszebb amerikai autó – Ford Mustang Coupe 1968, Kloó János

A legszebb francia autó – Citroën DS 23 Pallas 1975, Bak Mihály

A legszebb német autó – BMW 3200 CS 1966, Selei Ernő

A legszebb olasz autó – FIAT 509 Spinto Monza 1925, Jutta Leser

A legszebb volt szocialista autó – Skoda 110 R 1972, Balog Zoltán

A legszebb eredeti állapotú autó – BMW M6 1987, Révai Ákos

A legszebb enteriőr – Mercedes-Benz 280 SL 1971, Nagy Zsolt

A legszebb hűtőmaszk – MG TD 1951, Viszkok Pál

A legszebb nyitott autó – Opel Kapitän Herbmüller 1940, Keller Balázs

A legszebb sárvédő – BMW 502 1955, Fercsik László

Best of Show közönségdíj – Ford Mustang Coupe 1966, Trapp Ferenc

Itáliai versenyautóhoz illően tűzpirosban pompázott ez a FIAT 509 alapú ritka sportmodell, amelynek hölgy tulajdonosa a legszebb olasz autónak járó díjat vehette át

 

A kategóriákon kívül három különdíj is kiosztásra került:

Retro Mobil magazin különdíj – Mercedes-Benz 220 SB 1965, Dalman Péter

MAVAMSZ különdíj – Volvo 121 Amazon 1964, Viszkok Péter

Lotus Therme Hotel & Spa különdíj – Borgward Isabella 1961, Hans Seidenschwarz

 

 

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Autoalkatreszonline24.HU

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Kapható az augusztusi Retro Mobil!

A főbb témák: Citroen C4, Skoda 120 GLS, Mávaut-Ikarus...

Motorversenyek 1948-1971

Schwanner Endre, korszakának kiemelkedő technikaisport-fotósának hazai motorversenyeken készült fényképeit...

Elhunyt Lee Iacocca

Hosszan tartó súlyos betegség után, 2019. július 2-án elhunyt...

Hungaroring Classic 2019

A Hungaroring Classic egy csipetnyi autósport-történelem a mogyoródi dombok...

XIV. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, Hévíz

Június 15-16-án közel 90 veterán- és luxusautó szállta meg...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás