Menetszél

2013. március 7. csütörtök, 15:09

Volkswagen Bogár 1200 (1954) - Amennyi kell

Egy ritka, közel hatvanéves, oválablakos Bogárral randevúztunk.

Ma sem hat szokatlannak a forma, Magyarországon is rengeteg Bogár közlekedik. 1952-ben váltottak 16-ról 15 colos kerekekre. Az amerikai kiviteleknél 1955-től a karos index helyett az első sárvédők oldalára „puskagolyó” alakú irányjelzőket tettek

Több mint 21 millió példány, 65 éves pályafutás, nincs a Volkswagen első típusáéhoz fogható karrier az autóiparban. Ferdinand Porsche népautója a világ minden országába eljutott, a Bogár ma a kispénzű veteránosok szemében éppúgy kultikus tárgy, mint a nagy gyűjtőkében. Történetével, fejlesztésének, gyártásának állomásaival számtalan kötetet megtölthetnénk. Röviden: az 1930-as évek elején kitalálta a német vezetés, hogy politikai okokból is nagyon jól jönne egy olcsó népautó. Porsche neki is állt a munkának (utóbb kiderült, ehhez nem kis részben a magyar származású mérnök, Barényi Béla 1925-ös teveit vette alapul), és gyorsan több látványos prototípussal is kirukkolt. 1938-ra öltött végleges formát a Hitler által a náci propaganda fontos részeként KdF (Kraft durch Freude, azaz Örömből erő) névre keresztelt négykerekű, amit egy amerikai lapban már akkor „Bogárnak” becéztek. A sorozatgyártás nem indult el: nem készült el időben a wolfsburgi gyár, és kitört a világháború. A sorokon katonai kivitelek készültek, személyautó egészen 1945-ig csak nagyon kevés.

Ma már csak dísznek jó a karos index. Eredetileg a kormányoszlop karjával lehetett működtetni, a felújításkor külön kis kapcsolót készítettek neki

A britek irányította zónában lévő üzemben a háború után gyorsan elindult a termelés, a gyártás egészére jellemző volt, hogy a minél olcsóbb megvalósításra törekedtek, és ez a műszaki, kényelmi és biztonsági megoldásokban is visszaköszönt. Az első széria, azaz a „perecablakos” (az egyszerűség kedvéért két síküveg félből szabták ki az apró hátsó szélvédőt) szalagos működtetésű fékekkel lassított, nem volt teleszkópos lengéscsillapítása, négyfokozatú sebességváltóját nem szinkronizálták. Léghűtéses, hátra beépített, négyhengeres boxermotorja 1,1 l-es és 25 LE-s volt, amivel a 720 kilós kiskocsi elérhette a 100 km/órás tempót. A karosszériát elöl és hátul egyaránt független, torziósrugós futómű tartotta. A perecablakos után 1953-ban jött az oválablakos, elmaradt a hátsó üveg kettéosztása, sokat javult a kilátás, ekkorra már túl voltunk a félmilliomodik Bogáron. Főszereplőnk 1954-ből való, azaz oválablakos, ma már nem sok ilyen fut az utakon. Ebben az évben tornászták fel a motor méretét 1192 köbcentire, a kompressziót pedig 6,1:1-re, s a nagyobb szívószelepeknek is köszönhetően a teljesítményt 30 LE-re.

Nem vágták ki a cső helyét az alsó lemezen, az egyetlen kipufogó alul jön ki. 1954–es újdonság volt a nedves légszűrő, a 160 W-ra emelt teljesítményű dinamó és a hűtőventilátor közös hajtása. Ekkortól használtak vákuumos előgyújtás-szabályozást – ez jót tett a rugalmasságnak

Ez az Ausztriából származó, eredetileg sötétzöld fényezésű Bogár látszólag jó állapotban volt, ám ahogy a lemezeit lebontották, kiderült, lesz vele bőven lakatosmunka. Szerencsére nem építették át, eredeti karos irányjelzői is ott ültek a B-oszlopok üregeiben, mindössze a mindennapi közlekedéshez felszerelt, (későbbi gépről való) első irányjelzők és hátsó lámpaburák szúrhatták az avatott bogarasok szemét. A tokodi Imola-Car műhelyében törekedtek az eredeti állapot megőrzésére, de néhány dolgot átalakítottak, az osztrák megrendelő kérésére. A napi használat miatt az egykörös főfékhengert kétkörösre cserélték, az első dobfékek helyére tárcsákat szereltek, és minimálisan lejjebb is ültették a karosszériát. A krómozott lökhárítók tetejére apró irányjelzőket csavaroztak, és vészvillogót is beépítettek (csak így kaphat műszakit Ausztriában), a karos irányjelzők is változatlanul működnek. Valamennyi módosítás úgy készült, hogy a teljesen eredeti állapot bármikor egyszerűen visszaállítható legyen.

1952-től új a műszerfal (addig középen volt a sebességmérő). A kesztyűtartó és a szemetes melletti rács alatt jobb szélen a gyújtáskapcsoló, tőle balra a szívató, az utólagos vészvillogó kapcsolója, valamint a lámpa- és az ablaktörlő húzógombja látszik. Ajtókönyöklő csak az utasnak, napellenző csak a vezetőnek jutott, az ülések oldaltartás nélküliek, tömésük vastag

A Bogár nem kényelméről és helykínálatáról híres. Elöl ketten csak vállal egymásnak feszülve férnek el, a hátsó lábtér is szűk. Szerencsére a kupolaszerű tető alatt van elég hely a fejeknek. Eleve nem rugózott túl jól, leültetve még fapadosabb. Kormányának holtjátéka sem kicsi, padlóból kinövő, egymás mellett szorosan álló pedáljait széles cipőben szinte lehetetlen kezelni. A minden porcikájában felújított 1,2-es szépen szól, az ennél a modellnél még egy csőben végződő kipufogón át jó hallgatni, ahogy a gázfröccsökre felélénkül a jellegzetes boxerhang. Az 58 éves autó azt szereti, ha lassan, nyugodt tempóval poroszkálnak vele, és a váltókarral sem szabad kapkodni, szinkron ide, szinkron oda, könnyen megreccsennek a fokozatok. Már városban is szépen elgurul negyedikben, fordulóköre nagyon kicsi, mert az első kerekeket nagyon ki lehet fordítani. Előre és oldalra jól kilátni, ám a tolatáshoz jobb kinézni az ajtón, és a gömbölyded orrot is szokni kell.

Apró, vörös burájú gyári lámpák és utólagos (stílusos) irányjelzők a lökhárító babák mellett. A géptető kilinccsel, kívülről nyitható

Összességében mégis öröm együtt élni a léghűtésessége miatt gyengén fűtő és zajos öreggel. Nyomatékos, mindennapi közlekedésre tökéletesen alkalmas, stílusos, és az országutakat sem kell kerülni vele, könnyen tartja a 75-80-at, de a gördülés és a szél hangját ilyenkor már messze túldübörgi a boxer.

KaMi

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Autoalkatreszonline24.HU

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Kapható az augusztusi Retro Mobil!

A főbb témák: Citroen C4, Skoda 120 GLS, Mávaut-Ikarus...

Motorversenyek 1948-1971

Schwanner Endre, korszakának kiemelkedő technikaisport-fotósának hazai motorversenyeken készült fényképeit...

Elhunyt Lee Iacocca

Hosszan tartó súlyos betegség után, 2019. július 2-án elhunyt...

Hungaroring Classic 2019

A Hungaroring Classic egy csipetnyi autósport-történelem a mogyoródi dombok...

XIV. Lotus-Retro Mobil Concours d’Elegance, Hévíz

Június 15-16-án közel 90 veterán- és luxusautó szállta meg...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás