Menetszél

2010. augusztus 4. szerda, 12:16

Opel Kapitän (1956) - Mákony

Maga Az Amerika volt Európában az Opel Kapitän, 1956-ban indult sorozata.

Opel Kapitän

Viszonylag nagy ablakfelületek és amerikaiul mosolygó hűtőmaszk meg sok króm adja meg a karizmatikus amerikai európai arcát

Akkor még autóillatuk volt az autóknak, akkor még jellegzetes hangon csukódtak az ajtók, akkor még szívatóval kellett indítani, akkor még nem volt általános a szervofék, -kormány, akkor még a lábkapcsolóval kellett a tompított és a fényszóró között váltani, akkor még a jobb oldalon nem volt visszapillantó tükör, akkor még nem létezett elektromos állítású visszapillantó tükör, akkor még nem volt biztonsági öv, akkor még nem volt légzsák, akkor még a rádió is luxusfelszerelésnek számított, akkor már az indítógombos indítást a kulcsos váltotta le, akkor már a villogó váltotta le a karos indexet, akkor már kormányváltóval kellett kapcsolni, akkor már szinkronizálták az első fokozatot is, és akkor az Opel Kapitän maga volt Az Amerika.

kicsinyített amerikai limuzin igazi egyéniség volt, persze a kisebb testvérével, a Rekorddal együtt. Logikus elvek, a kilátást segítő nagy ablaksorát nagy, később panoráma szélvédővel indította. A hatalmas krómozott hűtőrács és a főleg pasztellszínekből álló két színre fújt fényezés divatot teremtett, akárcsak a különleges kárpitokkal bevont, amerikaiasan fodrozott ajtók és a kortársakhoz mért kényelmes ülések.

Opel Kapitän

A hátsó szárnyak európaiasan szolidak, a nyitógomb feletti krómdísz kötelező gyakorlat

Jellegzetesen amerikai műszerfal előtt ülünk. A vékony karimájú, igen nagy volán is kortünet. A szervo nélküli Saginaw-kormánymű mozgatásának erejét csökkenti és a díszítő krómozott karika megnyomása naná hogy a kürtöt szólaltatja meg. A kis elefántfül ablakok a légkondicionáló nélküli időszak szinte kötelező szellőztetőeszközei.

Opel Kapitän

Az ötvenes évek stíluselemzői lehetőségét kínálja fel a műszerfal, a bal szélen a függőleges tolókapcsolóval a szellőzés irányát lehet megszabni. A kormányátmérő nem kicsi, a krómkarika szólaltatja meg a dudát

z ülések komfortosak, persze oldaltartásuk nincsen, egyébként csak előre-hátra állíthatók, a pedálok még a padlólemezből merednek hátra, az indexkapcsoló már a kormányon van, és a kormány elfordítására automatikusan talál vissza. A vezetési helyzet nagyon az alkattól függően kényelmes, de közel nem annyira, mint ma, a kilátás viszont sok mai autónak mintául szolgálhatna. A sok gomb közül – kicsit tanácstalanul – a szívatót keressük, és egyébként is jó lenne tudni, hogy mi micsoda.

Opel Kapitän

Gazdagon kárpitozott kényelmes és magas hátsó hely. Figyelemre méltó a teljesen sík padlózat

Az Opel történelmi gyűjteményének egyik darabjában ülünk, és rutinosan a helyén, a kesztyűtartóban kajtatjuk a kezelési könyvet. Nincsen csalódás, már az eredeti fénymásolt verzióját lapozgatjuk. A gombok húzogatásával a régi érzés feltámasztásával persze könyv nélkül is megtaláltuk a szívatót. Majd egy hét állás után, noha 14 fok van, igazi régimódi szívatós indítással próbálkozunk. Miután néhányszor a gázra léptünk, tökig kihúzva önindítózunk. A 2,5 literes, soros motor kimért forgását egyetlen robbanás sem kíséri. Ellenpróbát teszünk, visszanyomjuk a szívatót, óvatosan tövig a gázpedált, és úgy fordítjuk el az indítókulcsot. A túlszivatottság jellegzetes tarakírozása után folyamatosan tisztul a hangja, és azonnal olyan alapjáratot produkál, hogy fordulatszámmérőt lehetne hitelesíteni vele.

Kis melegítés után a normális erővel és úton emelgető kuplungot a padlóba sülylyesztjük, belekapaszkodunk a kormányváltóba, és ide-oda legyezünk vele. Viszonylag könnyen és olajozottan mozogva, hatalmas utat fut be. A kormány tengelyének irányába mozgatva megkeressük az üres fokozat síkját, teljesen magunk felé húzzuk, majd fél ötre lehúzva egyesbe teszszük.

A pedált felengedve a kuplung éppen jó helyen fogva rángatások és holtjátékok nélkül ráakasztja a főtengely végére a karoszszériát. Finoman gyorsítunk, megint kuplung, két órához emeljük a váltót, az üres síkjánál hagyjuk, hogy a rugóerő diadalmaskodva lenyomja a váltókart, majd 12 óráig húzzuk, aztán továbbgyorsítás után kapcsoljuk a „direkt” fokozatot, a harmadikat. Ezek már nem az „azok a csodálatos férfiak” vezetési tulajdonságok.

Opel Kapitän

Hatalmas a beltér, az első két ülésre középre is beültek néha (6 személyes)

A kormány nagy mozdulatokat igényel, maga a holtjáték is nagy, és azért erő is kell hozzá, de nagyobb tempónál már egy kézzel is terelhető, persze kicsit nagy mozdulatokkal, a kuplung is jól kezelhető, kisebb visszérrel még a fék is taposható, de jó hosszabb féktávolságokra készülni. A motor, ha nem is annyira, mint a maiak, de nagyon csendes. A rugózás kifejezetten kényelmes, a karosszéria úgy lebeg az út felett, mint a Mohamed koporsója, az úthibákon hajlamos a centrifugális erők játékára egyszerűen odébblibbenni.

A három fokozat kényelmes és gondtalan, az alacsony végsebesség miatt valóban időutazást enged meg, a komfortos ülések és az elismerő pillantások a fénysebességért kárpótolnak. – surányi –

Nyomtató barát verzió

Hozzászólások

Autoalkatreszonline24.HU

Friss anyagok

GAZ-12 ZIM Hyperliner

Korábbi Volga és Pobeda tervei után, a Gorkij Autógyár...

Megjelent a februári Retro Mobil!

A főbb témák: Renault Vivastella, Mávaut hotelbusz, Harley-Davidson Servicecar,...

Elektromos Aston Martin

Az elektromos autózás a veteránokra is egyre nagyobb hatással...

Porsche 917 No.1

1969-ben, Genfben mutatta be a Porsche a 917-est, amely...

Kapható a májusi Retro Mobil!

A főbb témák: BMW Isetta 300, Toyota tanulmányautók, folytatódik...

Oldtimer Show 2019

14. alkalommal rendezték meg az Oldtimer Show-t, Budapesten a...

Történelem: Jaguar XJ

Az utolsó Jaguar, amely még a gyáralapító Sir William...

Megjelent az áprilisi Retro Mobil!

A főbb témák: BMW 320/6, Drauz karosszériák, Citroen 2...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás